Országszerte ellenőrzéseket tart a vasúti átjáróknál a MÁV és a rendőrség kedden, a vasúti átjárós balesetek megelőzéséért szervezett országos kampánynapon – közölte a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A MÁV és a rendőrség idén is csatlakozott a Nemzetközi Vasútegylet és az Európai Unió kezdeményezésére öt éve indított Közlekedj biztonságosan a vasúti átjárókban! kampányhoz, amelynek célja, hogy megelőzze a közúton közlekedők figyelmetlensége miatt bekövetkező baleseteket.

Kedden a világ több mint száz országában – köztük Magyarországon is – szórólapokkal hívják fel a gyalogosok, kerékpárosok és gépjárművezetők figyelmét a KRESZ betartására, valamint megvizsgálják a fénysorompók, a csapórudak, optikák, vasúti átjárót jelző táblák, útburkolati jelek állapotát, láthatóságát is.

Mint írták, Magyarországon a járművezetők átlagosan 27 kilométerenként haladnak át vasúti átjárón. Évente 40 súlyos baleset történik, közülük 20 halálos. "Ezen esetek csaknem 100 százalékát a vezetők figyelmetlensége, agresszivitása okozza" – hangsúlyozza a MÁV, kiemelve: a legtöbb vasúti átjárós balesetet a gyorshajtás, a vezetés közbeni telefonálás okozza. Felhívták a figyelmet a gondatlan kerékpárosokra és gyalogosokra is, akik anélkül haladnak át a kereszteződéseken, hogy körülnéznének.

A MÁV közleménye szerint a fővárosban öt helyen, továbbá tizenhárom megyében tart ellenőrzést kedden a MÁV és a rendőrség a vasúti átjárós balesetek megelőzéséért szervezett országos kampánynapon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.