Az RTL Magyarország szerint a reklámadó bevezetése durva kísérlet arra, hogy a kormány ellehetetlenítse az ország legnagyobb médiumát, amely "az elmúlt 17 évben bizonyította a pártoktól, és így a kormánytól való függetlenségét".

A tévétársaság hétfőn azt követően juttatta el erről szóló közleményét az MTI-hez, hogy a fideszes L. Simon László beterjesztette az Országgyűlés elé törvényjavaslatát a reklámadó bevezetéséről, amelyet – elfogadása esetén – az árbevétel után, sávosan kell megfizetniük a médiacégeknek.

Az RTL Magyarország azt írta: megdöbbenéssel fogadták a törvényjavaslatot, az abban foglaltak szerint ugyanis az adó túlnyomó része – körülbelül 50 százaléka – az RTL Magyarországot terhelné. Az adó költségvetési hatása minimális – fűzték hozzá –, annak összege a közszolgálati média 78 milliárd forintos költségvetésének 11-12 százaléka, és nem sokkal több annál, mint amennyit a Magyar Nemzeti Bank idén reklámra költ – fogalmaztak közleményben.

Eddig is fizettek adót

Hangsúlyozták: az RTL tizenhét éve működik Magyarországon, ugyanúgy adót fizet, mint bármelyik másik gazdasági társaság az országban, tavaly is "jelentősen" hozzájárult a központi költségvetéshez. Ez az összeg nagyságrendileg ugyanannyi, mint a most tervezett médiaadó teljes összege, így – a társaság szerint – világos, hogy az adó kivetésének fő célja nem a költségvetési egyenleg javítása.

Közölték azt is: az RTL közvetve vagy közvetetten minimum 600 család megélhetését biztosítja, több mint 15 éve a legnézettebb televízió csatornát üzemelteti.

A legnagyobb még nem Fidesz-közeli

Kitértek arra is, hogy társaságuk profitábilisan működött az elmúlt években, ám a tervezett adó – amelynek módja és mértéke szerintük semmilyen demokratikusan működő országban nem ismert – a vállalatot több milliárdos veszteségbe taszítaná és ezzel veszélybe sodorná a magyar médiapiac legnagyobb független szereplőjének gazdaságos működését, annak egyes munkahelyeit és bizonyos műsorait.

"Hangsúlyozzuk, hogy az RTL Magyarország a továbbiakban is elkötelezett a piaci alapon történő működés és a független hírszolgáltatás biztosítása mellett, valamint amellett, hogy továbbra is a legnézettebb szórakoztató műsorokat készítse és mutassa be Magyarországon" – zárta közleményét az RTL.

A hétfőn beterjesztett javaslat különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját, amelyeket fél milliárd forintos árbevételig 0 százalékos adó terhel, a 20 milliárd forintot meghaladókat azonban már 40 százalékos. A törvény, amely már 2014-re is megállapítana adófizetési kötelezettséget, a kihirdetése utáni 31. napon lépne hatályba.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
@bögöly: Büdös bunkó, nézz utána inkább, mielőtt itt hőbörögsz. Képzeld el, ott is emberek dolgoznak, egy fokkal képzettebbek is mint te.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Grafix69
Apa kezdődik...:)))) Kell a TV is persze csak az amelyik nem a Fideszé
bögöly
"Közölték azt is: az RTL közvetve vagy közvetetten minimum 600 család megélhetését biztosítja,"

Mi a nyavalyát is nyújt nekik??
Megélhetést?
No,menjetek a fenébe.
leszúrt rittberger
@bögöly: Büdös bunkó, nézz utána inkább, mielőtt itt hőbörögsz. Képzeld el, ott is emberek dolgoznak, egy fokkal képzettebbek is mint te.
Hellcat
Csak a független és az ellenzéki médiát kell kinyírni...ami az ő kezükben van az marad...
Csizmás Kond
Úgy értékelitek, hogy a törvények amit alkalmazni akarnak az csak az ellenzéki médiára érvényesek ?
qxy
Én is láttam a hírekbe. ez a szemétség teteje.
Ha értenék hozzá, azt csinálnám, Oké! gyerekek. adózunk. de akkor az egész parlamentbe szüntessék be az internet elérhetőséget, minden gyűlés ideje alatt. Vagy zavarnám a vételt
azt " Obi van Kenobi! A kibaszás társas játék gyerekek! .Keményen leállítanám az internetet .Nem tudom elképzelni milyen aljasságra volnának képesek! Nem hogy a gyerekekkel foglalkoznának! ÉHESEK! ! Halóóó !
Dr. Felipe
Nyilván hogy az a célja a fideSS kommunista munkáspártnak hogy csupán az államilag támogatott agymosó fideSS médiák maradjanak a piacon.
Dr. Felipe
@Csizmás Kond: Azt rajtad kívül mindenki tudja hogy a kurmánypárti médiák közpénzből kompenzálva lesznek, az ellenzéki médiák meg nem.
Csizmás Kond
@Dr. Felipe: Az állami médiát mindig is közpénzből pelenkázták a magáncégek pedig esetleg pályázhatnak ...na de ezt te tényleg nincs ahonnan tudd.
Dr. Felipe
@Csizmás Kond: Csak hogy itt vannak kurmánypárti magán médiák is. Én ezekről beszéltem de ezt te honnét is tudhatnád. A homokozódba nem jutnak el azok a hírek hogy bizonyos állami cégek csak bizonyos kurmánypárti médiákban hirdethetnek.
Azt rajtad kívül mindenki tudja hogy nincs és nem is lesz tiszta piaci verseny míg a fideSS kommunista rablópárt uralkodik.
bögöly
@leszúrt rittberger: Tudod-é,mi az:- "halott zsidó a jégen"?D
Csizmás Kond
@Dr. Felipe: ..viszont én kinövök belőle...
Dr. Felipe
@Csizmás Kond: Hát nem biztos, egy koravén óvodás vagy.
nemkati
@Hellcat: Az RTL nem igazán volt független, vagy legalábbis nem volt pártatlan. Az igaz, hogy a többi legnézettebb csatorna közül ők voltak a leginkább függetlenek, de azt nekem senki ne mondja, hogy nem akartak a kormánypolitika farvizén evezni. Ez lehetett a baj, hogy nem álltak ki leteljes mellszélességgel a fidesznyalás mellett.

A reklámadó célja egyértelműen kísérlet a költségvetésen ütött hatalmas lyukak befoltozására. Iszonyat pénzek folytak el 4 év alatt látható, sejthető, és láthatatlan csatornákon a költségvetésből - hála a nem nyilvános költéseknek. Hogy mire ment el a népet kizsigerelő elvonásokból, adókból, támogatások megszüntetéséből, arra talán sose kapunk választ: a Fidesz ravaszsága és pofátlansága végtelen.

Most ez a reklámadó reményt ad nekik némi foltozásra. Ha a média hagyja. Ha nem az lesz a vége, hogy ahhoz, hogy egyáltalán valamilyen tudományos, kulturális, vagy bármilyen információhoz, esetleg némi szórakozáshoz a kis hülye mezei polgár hozzásjusson, keményen fizetnie kell. Fizetnie kell, hogy a médiaszolgáltatók ki tudják fizetni azokat az adókat, amikből a kormány és csatolt részei termőföldeket (Mészáros gázszerelő úr, Lévai Anikó szimpatikus nagysasszony és hites ura), trafik- és nyerőgép koncessziót, csehországi és hazai vadászatot (Lázár elvtárs, Semjén elvtárs), parádéra alkalmas csodaméneket (Semjén elvtárs), saját utcaburkolatot, aranyvécét (nem sorolom a sok újgazdag mindenható urat) és rengeteg stadiont, a múltat meghamisító emlékművet és száz más fontos dolgot a költségvetés ki tudjon fizetni.
Fradigege
Adó adó hátán. Ez most annyira nem érint engem, így nem érdekel. De kitalálnék olyat, hogy akinek 3 neve van->pölö: L. Simon László, az csengessen havi 800 ezret a zsebembe. Miért annyit? CSAK!
pbalage
Nem sz@rból faragták ám az RTL-es vezetőket, meglesz ott a válasz, már előre dörzsölöm a tenyerem a jó kis szaftos visszavágás miatt.
Hellcat
@nemkati: Az érdekes az, hogy a TV2 fideszes kézen van még se látsz a híradókban 1 politikai hírt se...egyszerűen olyan mérhetetlenül szánalmas híreket adnak le hogy az valami borzalom...hírértéke 0...erre megy ki az egész...senki ne tudjon semmit...vagy nézze a fideszes csatornát ahol a qrbán seggét nyalják a hírekkel...A másik részhez...azt ígérték folytatják...gondolom te is emlékszel mennyi megszorító csomag volt az elmúlt 4 évben...
Manhattan
A kormány mindent tönkre akar tenni, ami nem a saját érdekéhez köthető. A TV 2 már befarolt a gittegyletes alakulatnak. Mivel az RTL nem dicsőíti, így büntetés alá került.
csikknorisz
Rtl klub? Hát az még semmi, az ő bevételük sehol sincs pl. a lyoni székhelyű Euronews-hoz képest. Mit szólnak majd azok, ha megtudják, hogy a magyar kormány sz.rrá akarja adóztatni őket? :)
nyanya001
Aki azt hiszi, hogy ez őt nem érinti az téved !
egyértelmű, hogy az összes TV adó megemeli a díjat és fizethetünk
megint többet a nyüves kormány telhetetlen adózási mániájának
mert piacképes gazdaságot képtelen felmutatni de emútnyócévezni
azt rohadtul tud ez az impotens banda !
nemkati
@Hellcat: megszorító csomagok az elmúlt 4 évben: kérem szépen a hithű fideszeseket, ugyan vessék már össze az "elmúltnyóvév" és az elmúltnégyév megszorító csomagjait, és lobogtassák büszkén a fideszes negatív csúcsot, amit megszorÍtásban el bírtak követni 4 év alatt!

Hát igen, emlékszem, ezt fogják folytatni még 4 évig, de az aztán kinyír mindannyiunkat - kivéve lázárannyitésrtet és a többi milliárdost és jövendő fideszes milliárdost.
Hellcat
@nemkati: Az államadósság növekedésről meg ne is beszéljünk :) 3000 milliárdos orosz hitel 21 évere 4.5% os kamattal :) És ez csak a paks II...
csikknorisz
Amúgy olvasta valaki magát a tervezetet is, vagy csak a róla szóló híreket? Ne hagyjátok ki, igazi igénytelen fércmunka. www.kreativ.hu/download.php?id=19407
nemkati
@Hellcat: hej, ha ez a 3000 milliárd most a magánnyugdíjpénztárak (kedvezményezettjeik) buxáját tömhetné...
nemkati
@csikknorisz: Ehhez nyugodt pecek (pecek?) és üres gyomor kell. Majd elolvasom, ha ilyen állapotba kerülök. :)
Hellcat
@nemkati: Azt is majd valahonnan elő kell teremteni...az államadósságon nem látszik de a lyuk ott tátong...paks II se számolandó még bele de az is ott van...4 év alatt több államadósságot hoztak össze mint a szocik 8 év alatt egy gazdasági válság közben. Szóval szégyen...
nemkati
@Hellcat: Én ezt a paksi adósságot még fel se tudtam fogni. Bocsi, a 6 számjegyű összegeknél nagyobbat nehezen tudok értékén kezelni. Ami meg a 8 számjegyet is felülmúlja, az nekem a mesék világába tarozik. Valahogy így lehet az ostoba többség is, velem együtt.
nemkati
@Fradigege: Azt te csak hiszed, hogy ez téged nem érint! Nem hallottad még, hogy minden mindennel összefügg? Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb dologra tusz pénzt szánni, akkor ebben nagy szerepe van a megemelt, vagy újonnan kiszabott akóknak, amiből a Fidesz kormány legalább 20-at jobban teljesített.
Hellcat
@nemkati: hát igen biztos sokan nem fogták még fel mert nagyon sokan a fideszre szavaztak...
Edy Andre
Most sajnálkozhatnék, de adott volt a lehetőség keménynek és mint egy valódi médiától elvárható, kritikusnak lenni a kormánnyal szemben. Ment a maszatolás, és most a Fidesz kegyetlenül kivégzi ezt a csatornát. Persze valószínű most akkor is kicsinálná, ha valódi tévéként működött volna az RTL. Csak akkor legalább nem lenne ilyen rossz érzésük, hogy félig lefeküdtek, és így is vége a dalnak.

Hogy klasszikust idézzek, teccettek volna forradalmat csinálni. Szóval kuka, ugyanúgy, mint az MSZP.
csikknorisz
Egyébként nem siránkozni kéne, hanem szétszedni ízeire ezt a vackot, támadni ezerrel. Bőven vannak benne támadási felületek, meg bőven vannak jogászok is is, akik ki tudják kezdeni. Duzzogós közleményekkel nem sokra megy egyik médium sem.
kkalman
Az adócsökkentés kormánya további adó(ka)t vet be saját jólétének a biztosítására. Ezzel az adóval megoldja, hogy Magyarországon csak a Fideszmédia működhessen. Ők kompenzációt kapnak, a többi mehet a levesbe.
Tulipánfa
Az álszent keresztapa, a NER atyja egyik kiválasztottjával egyéni indítványként adatja be a törvényjavaslatot. Nincs pofázás, a 2/3 megszavazza. Nesze neked NER. A keresztapa kigondolta neked nemzet jogod van végrehajtani. Tetszettek volna április 6.-án elhajtani.
whatthefuck
Nem bocsájtják meg a Heti Hetest, mert az keményen alájuk vágott éveken át. Na most kellene újra beindítani a régi csapattal és ekézni őket ezerrel, sokan elgondolkoznának, ahogyan akkoriban is elgondolkoztak ám!
Janka
@Hellcat: És itt az első és mi jön még!
nehogymá
a rendszerváltáskor hatalmas káosz volt a nyomtatott sajtónál (is).megszünt az állami támogatás, visszaestek a példányszámok, a cégeknek,amik maradtak nem volt pénzük reklámra. igazából még nem alakult ki ,nem tudták ,hogyan is müködik a "kapitalista"ujságkiadás,szponzor támogató vagy befektető hiján szüntek meg ujságok. volt egyszer egy Ludas Matyi hetilap,Árkus József volt a föszerkesztője. a rendszerváltáskor ,akik nem birták,hogy kormányt kritizál,(leegyszerüsitve)azok kiléptek. igy lett 2 db Ludas. a kormánybarát kapott pénzt innen onnan,az Árkus féle küzdött becsülettel,de megszünt .nem voltak hirdetések. a másik,a jobb oldali is megszünt,mert olyan szar volt,hogy a kerti retyón se lehetett használni,mert már benne volt az "anyag",hiába volt megtámogatva. volt Árkusnak egy Parabola nevü müsora,amit halála után Szuhay Balázs vezetett. az is ugyanolyan élvezhetetlen lett mint az a Ludas aminek a kettéválás után a főszerkesztője volt. erősen kormánypárti (mdf)volt a müvész úr,amiéppen magánügy ,de a támogatások ellenére sem sikerült se z ujságot se a tv müsort életben tartania. .ez csak azért jutott eszembe,mert nem gondolom ,hogy a reklámadó kimondottan a költségvetési hiány miatt lett kitalálva. ahogy izmosodnak a NEM versenyszférából gazdagodó fideszes cégek,ahogy duzzad vissza az állam a mindenféle államositással,úgy nő a lehetősége arra,hogy ügyesen megcsinált törvényekkel,alig feltünő pénz osztásokkal olyan befolyása legyen(egyébként már van,elég ha megnézzük a kézivezérlésü rendörség ügyészség nav munkáját),amivel simán elintézi a nem tetsző médiát.
human
A Heti Hetes miatt riszpekt az RTL-nek. Sokáig nem hagytam ki egyetlen adását sem. Nekem nem tűnt fel, hogy a tv2 vagy az rtl kormánypárti lenne. Talán próbálnak mindkét oldalnak megfelelni a megfelelő műsorokkal, műsorvezetőkkel. Ez nekem még belefér.
nyanya001
A beterjesztő L.Simon szerint a közösségi oldalakat is bevonhatják
az adózásba !
Ha ő mondja meg is lesz !
Rohadékok !
magyarbakancs
Aki nincs velünk az ellenünk van.
Fidesz szlogen.
Be is tartják mert amit nem tudnak uralni azt elveszi,lerombolják,ki készítik.
Lásd Takarék Szövetkezetek,Kis hantos,Trafik mutyi,Szerencse játékok és a többi.
MystErik
Érdekes, eddig az egykulcsos szja bökte mindenkinek a csőrét, most meg a progresszív sávos adóztatás.. ráadásul milliárdos bevételekről beszélünk...nekem is elviszi a jövedelmem felét az adó meg a tb, pedig egész életemben nem keresek nem hogy 20 milliárdot, hanem még 200 millót sem.. Arról már nem is szólva, milyen szintű műsorok vannak főműsoridőben ezeken a csatornákon..
bakegya
@magyarbakancs: egyáltalán nem tetszik,de így van-a sok birka erre szavazott.
Sorozás mikor lesz?-a nemzeti szuperfaszok megvédésére?
herczeg0210
Tudhatnátok már és tapasztalhattátok, hogy ha a hatalom megakar valamit csinálni, tenni, akkor Te tiltakozhatsz, tüntethetsz tehetsz bármit, mert jogod az van hozzá, egyébként meg le vagy szarva, úgy is az lesz amit a hatalom akar. "Oszt Jó napot!" Más országokban is láthatod ennek eredményét...
pesti
Egyszer ennek is vége lesz,csak idö kérdése!A jegenye fák sem nölnek az égig!!!Lesz még ennek bötye.Berluszkónit is ell nyírták.
bakegya
@csikknorisz: azt láttam amit a zord-bán előtt egy alkalommal ráközelített a kamera az aznapi monológjára :szöveg áthúzkodva,felülírtan-maszatolva -és a hírközlők is csakk feltupírozva"híreink következnek.A hírek és ami azok hátterében lehet..."na ebben a beköszönőben már a manipulatív tényfeltárástól elkezdve a nyomásgyakorló,felelőséghárító szélhámosságig minden benne van-aztán ha nemtetszik a retorika és valaki mégis visszakérdez -"rossz a kérdés,menjen bíróságra aztán bizonyítsa be azt az áldozat minek okán nem ő nyírta ki az orbánrezsim jóizlését-de a MAGYAROK ÉRDEKÉT MINDENKÉPPEN,mert ez lett most a bevehetetken,mint a kínai nagyfal-de csak egyoldalúan,mert a másik oldalon már nincs is senki-csak a bukott bal oldal "gyíkilény"formátumban.Csakkk idéztem.DDD-hát elfog a debil röhely.
Strong
Na, ez pont olyan hír ami nem érdekelne, de gáz. Nem az bánt, hogy a rengeteg ratyi "nagy népszerűségnek örvendő" műsor megszűnne, mert akkor legalább olvas (ha még tud) a Magyar.
Hát ugye csorbul a sajtószabadság már megint. Ráadásul úgy, hogy már az is sorra került aki független volt. pl híradó: Oroszlán kölykök születtek a..., Bevette a kanyart az autós, mikor..., Rázuhant a fáról egy ÁG!...,
Tehát nagyon gagyi az RTL, de még nyereséges volt, úgyhogy annyi neki..
m.macskosz
@bakegya: június 3., 22:33
Minek kellene sorozás? Ma egy dolgozóra 9 eltartott jut, ebből 1 milliónyian
őrző-védő, közterületes, önkormányzati, mifene biztonsági őr, tek-es, készenléti, nav-os, ...
Soha ennyi ŐR nem volt az országban, mint most, de ilyen ócska közbiztonság se!
Akarkike
Úraaaam Isten!!! Kezdenek véglegesen kibontakozni azok amikre még az emberek nem is gondolnak .Kit érdekel az RTL mint csatorna! Nem erről van szó! Itt nagyon súlyos dolgok készülnek.
bakegya
@m.macskosz: az tény hogy már a falnak is füle van,én is sokallom,de az mégjobban zavar hogy mi élünk rácsok mögött és a tolvajok pedig szabadon járnak kelnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.