Egy hatalmas kakasziget lebeg a Balaton közepén. Az Origo olvasója fotózta le az undorító látványt.

Valószínűleg egy nagyobb hajó ürítette a vécétartályát a tóba, és bár a vízirendészet még nem találkozott hasonlóval, a hajósok szerint az utóbbi években megváltozott a vitrolásközösség, és sokan nem tisztelik a tavat – magyarázza a lap.

Lefotózták a balatoni óriásszart! Ez lehetett a bűnös?

A Tihanyi Yacht Club és a szántódi rév között, bent a víz közepén száz négyzetméternél nagyobb szennyszőnyeg lebegett pünkösd hétfőjén – derül ki abból levélből, illetve azokból a felvételekből, amelyeket egy olvasó, Kurucz Katalin küldött el az Origónak.

A kép készítője szerint a szennyeződést egy hajóból engedhették ki. „A hajók kémiai vécéinek vízbe ürített tartalmával máskor is találkoztunk már a Balatonon vitorlázva, ám ekkora felületen még sosem. Aznap szélcsendes idő volt, tehát nem valószínű, hogy több hajó szennyét összehordta volna a szél, ez valószínűleg egy darab nagy hajótól származhatott. Ráadásul ebben a vegyszeres szennyvízben rengeteg döglött hal is lebegett. Nagy volt a forgalom azon a hosszú hétvégén a Balatonon, rengeteg motorcsónak is közlekedett” – mesélte Kurucz Katalin.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
coni
Helyben vagyunk. A hatóság nem azért vizsgálja újra a Balaton vizét mert nem lehet tudni mi okozza a halpusztulást és a járványt, hanem mert az Origónak egy olvasó beküldött egy felvételt 100nm szarkupacról ami a Balatonon úszott nemrég.
Ha nem küldi el (Origó nem közli le), akkor minden OK., vizsgálat lezárva, ok/tettes ismeretlen (bal-libsi Calicivírus).
zilikutya
Megitatnék belőle mindenkit, aki ilyet csinál! Én 1974-ben voltam utoljára a Balatonon. Csupa mocsok volt már akkor is. Olajfolt, döglött haltetemek, volt ott minden! Furunkulus keletkezett az arcomon, a lábfejeimen begyulladt a bőr! Eldöntöttem, hogy soha nem megyek oda többé és ehhez tartom is magam!
human
Mi magyarok már csak ilyenek vagyunk. Még a fekáliában is vígan úszkálunk, ha fentről azt mondják, hogy minden rendben.
perfekt
Amennyiben Ráhelke barátnőjének telója huppant volna a Balcsiba-Cousteau kapitány mélytengeri kutató hajóját hozatták volna ide, az biztos-- mert az is van ilyen szar ügy.
pbalage
én úgy látom, hogy addig itt nem lesz normális ország, amíg az óriásszar jobban vonzza az embereket, mint például a fidesz többezer milliárdos lopásai.
(egyébként az óriásszar is baj, de azért álljon már meg a menet)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.