A Jobbik kifogásolja, hogy a közjogi méltóságok és a történelmi egyházak nem nyilvánultak meg a Budapest Pride-on történt "magyar- és keresztényellenes megnyilvánulásokkal összefüggésben".

Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a felvonuláson az obszcén, trágár, magyar- és keresztényellenes megnyilvánulások sorozata kimeríti a garázdaság szabálysértési tényállását. A politikus ezért a rendezők, valamint a plakátok készítőinek, tulajdonosainak hatósági felelősségre vonását sürgette. Egyúttal álságosnak nevezte a KDNP felháborodását arra hivatkozva, hogy kormánypártként felelősek azért, hogy ez megtörténhet.

A Jobbik szóvivője a kettős mérce tipikus esetének nevezte, hogy a közjogi méltóságok nem szólaltak meg, miközben Áder János köztársasági elnök több esetben személyesen is fontosnak tartotta a bocsánatkérést.

Felvetette: mi történt volna, ha az egyik kamionon nem katolikus papi ruhában jelenik meg valaki, hanem egy rabbi kaftánjában, és nem Nagy-Magyarország térképet ábrázoltak volna nemi szervvel, hanem Izraelét. Mirkóczki Ádám szerint ez esetben több világszervezet azonnal összeült volna, Magyarország pedig elsőként ítélte volna el az esetet.

A felvonulás rég nem a homoszexuálisok jogairól szól, hanem a provokációról, az erkölcsi határok feszegetéséről, s ezen logika alapján jövőre akár a pedofilok is ott lehetnek – mondta.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hetöndöe
@Omambijik: Mert a buzik lopnak ,csalnak hazudnak,nem fizetnek adót ,járulékokat és az Úniós pénzeket is ők nyúlják le.
Így gondoltad Kedves Faék?:-)))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@ziziplanet: Nem hivatalos jelkép, viszont csak része a történelmünknek...és azt gyalázni vagy azt pártolni aki gyalázza az nem érzi magáénak.
Az, hogy valaki buzizik azt valami formában ki kellett érdemelni, vagyis közönség eléá kekllett vinni. Nem a szobája ablakán kiáltottak be hanem a köztéren.
Törölt felhasználó
@Csizmás Kond: nem fogjuk tudni ezt megbeszélni úgy látom..
Csizmás Kond
@ziziplanet: ...szerintem meg, ugyanis mindketten a saját fajtánkat és szokásainkat pátoljuk...te a tiédet én az enyémet.
Törölt felhasználó
@Csizmás Kond: fajtánkat?:) itt hagyjuk abba...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.