Megindult az április 15. utáni fejlesztési számlák uniós kifizetése, ugyanis az Európai Bizottság megindította a korábban befagyasztott magyar fejlesztési számlák kifizetését.

Bár az intézményrendszeri átalakítás brüsszeli vizsgálata még nem fejeződött be, a jelek szerint az EB rövid időn belül elfogadhatja azt, így hamarosan aláírható lesz a partnerségi megállapodás – közölte a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-vel.

Csepreghy Nándor megerősítette a vs.hu értesülését, miszerint: "az elmúlt napokban összesen 25,8 milliárd forintnyi számlát egyenlített ki az EB". A helyettes államtitkár megjegyezte: "lényegében az a hír, hogy nincs hír". Hangsúlyozta, hogy a kormány már korábban is leszögezte, hogy  nem álltak le az utalások. Volt ugyan egy intézményrendszeri átalakítás, ez azonban a gazdasági szereplőktől érkező kritikákra reagált, amelyeket a pályázók az elmúlt hét év, az előző uniós költségvetési ciklus gyakorlatáról fogalmaztak meg. Ezért döntött úgy a kormány, hogy megváltoztatja a pályáztatás rendszerét – tette hozzá. Csepreghy Nándor megjegyezte, hogy a módosítások kézzel fogható jelei már az ősszel induló pályázatoknál láthatóak lesznek.

Az Európai Bizottság azt kérte, hogy amíg Brüsszelben ellenőrzik az új rendszert addig Magyarország ne küldjön új számlákat, ezt azonban most feloldotta az EU bizottsága – mondta a helyettes államtitkár. Így elkezdődtek  az április 15-dikét követően benyújtott számlák kifizetése, több operatív programban is. A helyettes államtitkár példaként említette a Környezet és Energia Operatív Programokat, továbbá a Regionális Operatív Programokat, valamint a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programokat illetve a Gazdasági Fejlesztési Programot említette. Ezen programok esetében érkezett pénz Brüsszelből, vagyis a kifizetések folyamatosak. A tények cáfolják azokat, akik úgy vélekedtek, hogy az intézményi rendszer átalakítása árt országnak, mert leállítja a Brüsszeli kifizetéseket – közölte.

Jelezte ugyanakkor, hogy az intézményrendszeri átalakítás brüsszeli vizsgálata még nem fejeződött be, de a mostani brüsszeli jelzés mindenképpen előremutató. "Mi azt gondoljuk, hogy mindez azt jelenti: rövid időn belül várható a rendszer átalakításának végleges elfogadása". Mindez pedig azt is jelenti, hogy napokon vagy heteken belül aláírható lesz Brüsszellel az a partnerségi megállapodás, amely a következő hét év forrás-felhasználását rögzíti, azt, hogy milyen célokra használható fel a rendelkezésre álló keretösszeg. Ez összességében – a mezőgazdasági forrásokkal együtt – mintegy 10 500 milliárd forint – emlékeztetett.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
"...Újra lehet pénzt kérni az EU-tól..."

Kérni eddig is lehetett, maximum az EU lesz@rta...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bundi
@szandokan: azért várjuk ki a végét...
április 15 után már ujjongtak csepregyék párszor, hogy újra dől a lóvé...
"Bár az intézményrendszeri átalakítás brüsszeli vizsgálata még nem fejeződött be, a jelek szerint az EB rövid időn belül elfogadhatja azt, így hamarosan aláírható lesz a partnerségi megállapodás – közölte a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-vel."
mint most...
gondolom erre te is emlékszel...
www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujra_megnyitotta_brusszel_a_magyar_penzcsapot.581418.html
"Az Európai Bizottságtól a mai napon újabb, mintegy 150 milliárd forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra, a jövő héten újabb utalás várható. A Miniszterelnökség és az Európai Bizottság sikeres szerdai tárgyalásait követően a kormány kiküldheti az április 15. utáni időszakra vonatkozó számlákat - írta közleményében a Miniszterelnökség (ME)...Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára hozzátette, hogy "az időarányos kifizetések tekintetében az idei évben folyamatosan túlszárnyaltuk az előzetes, az Európai Bizottság által is jóváhagyott terveinket."
tehát csak nyugtával...a napot...
bundi
@szandokan: és tudod jövő decemberig még 1700 milliárdot kellene lehívni... az több mint 100 milliárd havonta...
most jött 26...
nektek legyen igazatok...és dőljön a pénz...az országnak talán jobb lesz.. mármint ha ez oda kerül, és nem az ilyen eu-lehúzó pénzmosodákba
propeller.hu/itthon/2973434-ket-kilometer-kerekparut-95-millio#c1143465
olvasd el
érdemes...
mi a véleményed róla?
bundi
@szandokan: egyébként érdekes...
se hivatkozás, se semmi...
ez az eredeti cikk...
vs.hu/ujra-fizeti-szamlakat-brusszel-0818#
de a 444 en is lejött ez... forrás megjelölése nélkül...
444.hu/2014/08/18/csorog-egy-kis-penz-brusszelbol/
de szerintem ti erre gondoltatok... talán ez lehet az első erről...
mandiner.hu/cikk/20140818_csepreghy_jon_a_penz_brusszelbol
de itt is csak ez olvasható...
„Mi azt gondoljuk, hogy mindez azt jelenti: rövid időn belül várható a rendszer átalakításának végleges elfogadása”...
javíts ki ha tévedek...és tényleg 100 százalék, hogy ismét dől a lé...
bundi
@szandokan: egylbként gratula az új honfitársatokhoz...
www.hir24.hu/kulfold/2014/08/18/korozott-exallamfot-fogadna-be-orban/
gondolom ő is a 2/3-ot fogja támogatni...
bundi
@szandokan: ja és még valami...
te is feladod az amcsikat?
csak hogy lehajolhass putyin szappanjáért?
www.stop.hu/belfold/komporszag-elsullyed/1258094/
gondolkozz... ne indulatból válaszolj...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.