„A Soá tragédiája nem zsidó ügy, hanem keresztény, egyéni és össztársadalmi trauma egyaránt.” Püspökök és rabbik imádságai, valamint művészek alkotásai hirdetik az emlékezetet és az összefogás lehetőségét. Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány kiállítása 2014. szeptember 1-jén a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában a Zsidó Nyári Fesztivál keretében nyílt meg. Az Otto Wagner által tervezett zsinagóga épülete teljesen megtelt annak az ökumenikus emlékezet-kiállításnak a megnyitóján, ahol püspökök – többek között Fabiny Tamás, Gáncs Péter, Várszegi Asztrik, Steinbach József, Papp János – és rabbik – mint Frölich Róbert vagy Róna Tamás – Imák Auschwitz után című imádságai mellett a kortárs művészeti élet kiválóságainak olyan alkotásai szerepeltek, melyek a fenti, a bocsánatkérés, a megbocsátás és alázat hangján írott imák által inspirálódtak. Így a kiállításon többek között Nádler István, Konok Tamás, Vojnich Erzsébet, Haász István vagy Lovas Ilona alkotásait éppúgy meg...

Forrás: evangelikus.hu
Feltöltő: asztali
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.