AZ MSZP közleményben szólítja fel a kormányt, hogy azonnal vizsgálja ki, miért ajánlanak a felvásárlók megalázóan alacsony árat a szőlőtermelőknek az alföldi területeken, a Gazdasági Versenyhivatal pedig indítson vizsgálatot a kartellgyanú miatt.

Az alacsony árajánlatokat az utóbbi napokban maguk a gazdák jelezték, és újsághirdetések is bizonyítják. A helyzet azért érthetetlen, mert az egyébként helyes importkorlátozás miatt a szőlő árának az elmúlt évihez képest emelkedni kellene. Ezt támasztja alá a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának termésbecslése és árprognózisa is, amely szerint 90 forint az elfogadható minimális ár. A hírek szerint az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedő Ház szintén 60 forintos bruttó felvásárlási árral jelentkezett. 

"Azt gyanítjuk, hogy a felvásárlók az olasz import nyereségcsökkenését aljas módon a szőlőtermelők kárára akarják kompenzálni. Európában a kedvezőtlen időjárás miatt is jelentős áremelkedés várható" – íra Gőgös Zoltán, MSZP-elnökhelyettes. 

Kartellgyanú a szőlő felvásárlásnál

Szerintük a kormánynak kötelessége azonnal kivizsgálni történteket, a szőlőtermelőket pedig arra biztatják, hogy ha ez lehetséges,  ne hagyják magukat az alacsony felvásárlási árral becsapni és megalázni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.