A Blikk újságíróját azért motozták meg, mert nem volt hajlandó elárulni, kitől kapott infókat Oszter Sándor balesetével kapcsolatban.

Oszter Sándor ittasan okozott balesetet a MOM Parkban, és vérében 2,17 ezrelék volt a véralkoholszint – ez volt az a rendkívül fontos ügy, amelyben a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa, arra kötelezte a Blikk újságíróját, Koós Szabolcsot, hogy hogy fedje fel az informátorát, majd rendőr kobozta el a mobilját – olvasható a Blikk cikkében.

Az ügyész Koóst a mobilja átadására szólította fel, ő ezt megtagadta, arra hivatkozva, hogy a telefonon több lényeges, sőt titkos információ található. Ekkor az ügyész tárcsázta a VIII. kerületi kapitányságot, és rendőröket hívott az épülethez azzal a szöveggel, hogy Koós ellenszegül, és amíg a rendőrök megjöttek, addig őt egy előállító-helyiségbe vitték. A rendőrök aztán megmotozták, kivették a zsebéből a mobilját, aztán hívtak egy alakot, aki klónozni kezdte a telefont.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
Ugye, jól tudom, hogy ezt hívják szólásszabadságnak, szabad vélemény nyilvánításnak, illetve
sajtószabadságnak? Röviden és tömören: demokráciának?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
m.macskosz
@Boszi27: @volvós: Oszternek egy olasz kékvérű kötötte be a fejét, az úrhatnám fácánlézer meg dörgölőzik a nemességhez. mindenkiannyitisér meg ugyebár a fidesz kutyájának kölke...
Feltételezem, hogy a "művész" úr, nyervogott a Hódmezővásárhelyt eladósítottnak, az felhívta
olajszőkepintérssanyát...
www.google.hu/search?q=oszter+s%C3%A1ndor+feles%C3%A9ge+l%C3%A1z%C3%A1r+j%C3%A1nos+vad%C3%A1sz&client=firefox-a&hs=vCx&rls=org.mozilla:hu:official&channel=sb&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=7BsRVOLBEsbeOYL4gIAM&ved=0CCAQsAQ&biw=1024&bih=615
nyanya001
@m.macskosz: Pedig úrnak születni kell a bunkó az terem mint gaz a réten !
volvós
@Boszi27: Sokunknak nem teccccccccik !!!
volvós
@m.macskosz: Rémesen undoritó képeket tettél fel...de köszike,
hadd lássa a magyar szavazó, mit tett !!!
Boszi27
@m.macskosz: Sokat segítettél a megvilágosodásban!. Így már értem miért cseszegetik az újságírót! Csak szolgálnak és védenek! Ha nem lennének ismerősek a képek amiket voltál szives megosztani velünk, azt gondolnám, hogy valami 18. sz.-i magyar film képei. A szavazóbázisnak ez is kevés.
bencemacska
@Boszi27: Lázár János fácángyilkoló partnere!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.