Biztosan van abban valami logika, hogy miért kell egyenruhás segédlettel több tucat rendőrnek kimennie egy alapítványhoz. De másra jutni, mint hogy részben erődemonstrációról, másrészt arról van szó, hogy az ügy vélt súlyát így lehet érzékeltetni az erre fogékony közönségnek (mert ugye BIZTOS nem mennének ki a rendőrök, ha nem lenne nagyon komoly ügy), józan ésszel nem lehet.

Remek fordulat lenne azt írni, hogy ennél kevés undorítóbb dolog történt az elmúlt években, de ugye azért történt pár. És még csak az sem igaz, hogy hétfői események példátlanok. És nem, nem csak az elmúlt négy év: ahogy a Kossuth tér körbekordonozása 2006-ban, a Demszky-féle traktoros táblák kihelyezése 2007-ben, és persze még lehet sorolni példákat, úgy ez a mostani történet is a joggal, az erővel, a hatalommal való visszaélés tipikus esete. És ha büntetőjogilag nem is fogható vagy értelmezhető, bizony a legundorítóbb hűtlen kezelés: a hatalom az adóforintokból fenntartott rendőrséget a tetszése szerint utasítja és használja arra, hogy neki nem tetsző civileket tartson rettegésben.

(...)liberális vagy illiberális demokrácia ide, polgári értékek oda, ebben az országban a kormány arra tanít, így szocializálódunk 89' óta is, hogy húzd meg magad és kussolj, ha pedig ezt nem érted, majd jön a gumibot. Kádár népe, sej.

Dudás Gergely írása az Indexen >>>

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakegya
Sajnálom ,hogy a W.T.nincs már az élők sorában-mennyivel egyszerűbb lenne az ilyen és hasonló intézkedések mögé látni.
-és minek okán,nem a Norvég adományozók keresik a pénzük felhasználásának módozatait?-az orbánkormány csakkk kiváncsiskodik,vagy vádolni is van joga???
joopapa
Az a bajuk a Norvég alap pénzeivel, hogy abból olyan alapítványok is kaptak akik kurmány kritikát merészelnek folytatni és még tüntetést is merészelnek szervezni a lóvéból! Ja és nem a lézer janika kezeli, és cöfi röfi banda nem kap belőle! www.atv.hu/videok/video-20140903-csepreghy-nandor
bra048
Mondjon valaki valamit amit a FIDESZ RT üzemszerűen csinál és kiállja az erkölcsösség
próbáját...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.