Az MSZP budapesti elnöke szerint politikai és erkölcsi értelemben hűtlen kezelés az, hogy eltékozolták a főváros vagyonát. Kunhalmi Ágnes kedden Budapesten, az Uzsoki Utcai Kórház előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az állam rossz gazdája az államosított oktatási és egészségügyi intézményeknek.

Közölte, ezen intézmények állami tulajdonba kerülésével az egészségügy területén 150 milliárd, az oktatás területén 140 milliárdos vagyonvesztést szenvedett el Budapest. Megjegyezte, a 23 kerületi polgármesterből 14 fideszes országgyűlési képviselő is, ők mind megszavazták a főváros vagyonának elvételét. Véleménye szerint tehetségtelen az a kormányzat, amely minden felmerülő problémát központosítással old meg.

Kunhalmi Ágnes szerint ma egy fővárosi iskolának vagy egy kórháznak a hódmezővásárhelyi villamos ügyével kell versenyeznie. Hozzátette: a budapestiek nem sajnálják a hódmezővásárhelyiektől a villamost, de ha kormány Budapestet gyengíti, azzal az egész országot gyengíti.

Falus Ferenc, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje szerint az állam lehetne jó gazdája ezeknek az intézményeknek. Nem az államosítás ellen kell tenni, hanem a fővárosnak a megfelelő minőségű szolgáltatásokat kellene kikövetelnie – tette hozzá. Falus Ferenc szerint ezt az igényt el kell mondani, és nem lapítani kell akkor, amikor ilyen hosszúak a várólisták.

Főpolgármesterként felelősséget vállal majd azért – folytatta – , hogy az egészségügyi intézmények jobban működjenek, jobb legyen a sürgősségi ellátás, a prevenciós programok folytatódjanak és csökkenjen a pollenkoncentráció a városban.

Mint mondta, a Fidesz programjában korábban az szerepelt, hogy megmentik az egészségügyet. Ebből a megmentésből nagyon keveset lehetett látni az elmúlt időben – mondta.

Arra a felvetésre, hogy a közvélemény-kutatások szerint Bokros Lajos népszerűbb, mint a baloldali pártok jelölte, Falus Ferenc azt mondta, ezt nem a választók jelezték, hanem a Nézőpont Intézet felmérése. Az "intézetről időnként nem tudjuk, hogy az agitprop osztály jelentését olvassuk-e, vagy egy közvélemény-kutató intézetét" – fogalmazott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.