Azt szeretnék, ha a visszamenőleges hatállyal rendelkező törvényt inkább az Alkotmánybíróság elé küldené. Azaz a múlt héten elfogadott, a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolására vonatkozó törvényt, ami visszamenőleges hatállyal állapít meg új szabályokat a lakossági hitelezésben, és hatalmas terheket rak a bankszektorra. A Magyar Bankszövetség ezért a jogbiztonság és a kiszámítható jogalkalmazás érdekében kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök a jogszabályt ne írja alá, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra. A szövetség már múlt héten is tiltakozott a törvénytervezet ellen. Ennek szükségességét az is indokolja, hogy az elszámolási törvény alapjául szolgáló, júliusban elfogadott törvénnyel kapcsolatban bírói kezdeményezésre alkotmánybírósági eljárás van folyamatban, melytől a most elfogadott törvény elválaszthatatlan. Azaz azzal érvelnek, hogy mivel a mostani törvény erősen épít egy olyan törvényre is, amit jelenleg még az Alkotmánybíróság...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: pbalage
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Pedig alá fogja irni, az tuti !!! A bankok pedig továbbitják
az ügyfelek felé...innen már csak 1 út van: !!! Államsööööööööd !
tivoli
Kérték Áder segítségét mikor kamatot kellet emelni?
De mindez úgyis csak színjáték. Nem lényeges Áder közbenjárása, a bankok nélküle sem járnak rosszul, megoldják másképpen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.