Vagy ők; ezt még nem tudtuk eldönteni. A Füzesabonyi Városi Televízió készített interjút két emberforma lénnyel, állítólag választópolgárral. Elmondták, hogyan szavaztak.

84 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
@verőce21: 12:17 Jó tudni, hogy él még a "derék" magyar nemes, de ilyen jó kiállású, művelt, tájékozott és helyén van a válla, dereka, gerince leszármazottjai vannak? Tekintettel az úr korára... :)
Zsuga
@JAJMÁR: Jól tolmácsoltad a két egyszerű emberke elvárásait a górékat illetően, és nem is azzal van baj, hiszen minden normális ember alapvetően hasonlókat kívánna, csak ők sajnos még odáig nem jutottak el, hogy kicsit utána nézzenek, vajon mindez kitől lenne leginkább elvárható. Az igazság pedig az, hogy a náluk értelmesebbek sem veszik a fáradságot, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a hazai politikai helyzet figyelemmel kísérésére. Ők azok, akik vagy elhiszik mindazt, amit folyamatosan sulykolnak a fejükbe, vagy egyszerűen tesznek az egészre, és eszükbe sem jut, hogy például elfáradjanak szavazni, hiszen nekik úgyis tökmindegy, melyik ismeretlen társaság eteti őket ígéretekkel.
JAJMÁR
@Zsuga: 14:32 Ez így igaz, nem vagyunk egyformák. Ez a döntés született, akár tetszik, akár nem! Keresztmetszet arról is, hogy milyenek vagyunk, milyen szinten van a politikai kultúra a társadalomban ! Lenne feladat... :)
verőce21
@JAJMÁR: (14:09) Bizony, ha tudnád, mennyi régi magyar nemesi család leszármazottai élnek még. És többségük olyan, karakter, amilyet "minden normális ember alapvetően hasonlókat kívánna"! @Zsuga: A felvetésem csak elméleti volt, mivel olvastam, hogy foglalkoztat a monarchia kérdése. De egy ilyen pozícióra bőven akadna jelentkező, úgy gondolom még "Te is fiam Brutus..." :) - mert a hatalommániád az legendás itt! :)
JAJMÁR
@verőce21: 16:51 Elbujdostak ezek a "derék" emberek, és a sublót mélyére dobták a papírjaikat, letagadva még a magyar származásukat is? Nem csodálom, nekem is volt ilyen késztetésem.
Márpedig, ha van olyan karakter, amilyenre "minden normális ember" példaként tekinthet, azoknak elő kéne jönniük, még akkor is, ha "király" csak egy lehet :-D
Égető szükség lenne rájuk az országban:
er.hu/itthon/3005015-botka-voroslo-fejjel-uvoltott-kunhalmival#c1183804
jöttemláttam...
Nem elbujdostunk, hanem kenytelen-kelletlen tavoztunk! Ki elöbb, ki kesöbb. En tul kesön. A szocializmusban, mint a sok evszazados tudas es emberi ertekek horodozoi, nem voltunk kivanatos szereplök. A "Fal" lehullasa ota pedig csak kapkodja a fejet mindenki, hogy hol is tartunk. A csaladjaink nagy resze szetszeledve a vilagban, sokan sehogy sem boldogulnak idegenben. De haza menni? Hiszen a "pálya" most is nagyon sikos! Ugyanakkor büszken vallom most is a magyarsagomat es hiszem, hogy meg megerem azt az idöt, amikor athelyezödik vegre a hangsuly erröl a kapzsi haracsolasrol a nyugodt, biztos tudassal biro, tiszta szivü vezetesre!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.