A hétvégén kezdetben még csapadékos lesz az idő, többször megerősödik a szél, többfelé tartós ködre is készülni kell. Szombaton és vasárnap viszont ismét sok lesz a napsütés, többfelé továbbra is 20 Celsius-foknál is melegebb lehet – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, délen zivatar is kialakulhat, majd késő délutántól nyugat felől felszakadozik a felhőzet. Emellett megerősödik, zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-15 fok, a legmagasabb hőmérséklet 15-21 fok között alakul.

Szombaton általában derült, napos idő várható, több gomolyfelhő az Északi-középhegységben és az Alföldön lehet, néhol futó zápor előfordulhat. Többfelé élénk, főként északkeleten erős lesz a légmozgás. A leghidegebb órákban 4-11 fok lehet. Nappal 17-22 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap a párásság, köd megszűnése után nagyrészt derült, napos idő lesz csapadék nélkül. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de az Észak-Dunántúlon azonban megélénkül, helyenként megerősödik a déli szél. A minimum-hőmérséklet 3-10, a maximum-hőmérséklet 17-22 fok között alakul.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.