Nagyszabású adatfelvétel kezdődik hétfőn Magyarországon; az Európai Központi Bank által koordinált, egész Európára kiterjedő felmérésben a háztartások megélhetéséről és pénzügyi helyzetéről gyűjtenek információkat.

Az adatfelvétel részleteiről pénteken számoltak be Budapesten, a magyarországi felmérést lebonyolító Központi Statisztikai Hivatalban (KSH).

A "Miből élünk?" fantázianevű kutatás során 167 településen összesen 18 ezer háztartást kérdeznek meg október 20. és december 7. között. A megkeresettek választhatnak, hogy a kérdőívet személyes interjúval – azaz a kérdezőbiztosnak válaszolva – vagy az interneten töltik ki. A válaszadás önkéntes, a felmérés névtelen. A válaszadók 1000 forint értékű étkezési utalványt kapnak, emellett tíz táblagépet sorsolnak ki azok között, akik az interneten töltik ki a kérdőívet.

Az adatfelvétellel a háztartások gazdálkodási egyensúlyát próbálják feltárni. Rákérdeznek, milyen tárgyi javakkal – ingatlannal, járművel, értéktárgyakkal –, illetve milyen pénzügyi javakkal – értékpapírral, bankbetéttel, nyugdíj-, illetve életbiztosítással – rendelkezik az adott háztartás, mekkora a bruttó jövedelme – a szociális juttatásokat is beleértve –, valamint, hogy milyen kiadásai vannak.

A korábbi, csak az euróövezetben elvégzett hasonló kutatás szerint a háztartások 60 százaléka rendelkezett saját lakással (Magyarországon a KSH adatai szerint 90 százalék az arány) és 75 százaléka saját autóval (Magyarországon kevesebb mint 60 százalék). 

Az éves bruttó jövedelem átlagosan 38 ezer euró volt (Magyarországon 2012-ben 1 235 000 forint, mintegy 4 ezer euró). 

Az egy évben élelmiszerre fordított kiadás nagyjából 5400 euró volt az euróövezetben, vagyis a teljes jövedelem nem egészen 15 százaléka (Magyarországon ez nagyjából 10 százalék). 

A felmérés szerint 2013-ban az euróövezetben a háztartások 29 százalékának volt hiteltartozása (Magyarországon 21 százaléknak). Az euróövezeti háztartások átlagosan 41 százaléka volt képes megtakarításra, de ez az adat – ahogy a többi is – nagy eltéréseket takar: míg Portugáliában a háztartások mindössze ötödénél haladta meg a bruttó jövedelem a kiadások összegét, Németországban minden második háztartás tudott megtakarítani.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
"Miből élünk?" - a statisztikák által közölt átlag, és a ténylegesen kapott közöttiből - ha postáznák végre... :)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Fradigege
Így találnak ki majd újabb adókat a csomagukhoz. Simlis banda.
Desischado
Mi van, kubatov gabi frissíteni akarja a listáját? Rám ne számítson!
human
"Miből élünk?"
Szijjártó Petike válasza: - Apuci fizet mindent.
mate03
@bencemacska: Koromnál fogva,nekem már be nyalhatnak! A fiam meg nem Magyar cégnél dolgozik! Oda a (fidesz ) keze nem ér el!
herczeg0210
@nyanya001: Nem lesz itt "nagy megszorítás", a fideSS azt nem szereti, csak egyszerűen NEM ADNAK PÉNZT!Oszt jó napot!
Toby
Akiket megkeresnek a kis kubatovok, nyugodtan irányítsa át őket a helyi fidesznyik vezérnyalókákhoz, mert a fidesznyik szerint ezek életszínvonala az átlag !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.