Hosszú cikkben foglalta össze az Index azt a beszélgetést, amit a sajtó munkatársai a Kehi magas rangú tisztségviselőivel tartottak. A lap szerint így nézhet ki egy koncepciós per a történelemkönyvben.

A néhány médium képviselőjével zajló beszélgetésen lefoglalt leveleket, feljegyzéseket mutattak be, amelyek alapján a szervezet megfogalmazta a hűtlen kezelés, költségvetési csalás, magánokirat-hamisítás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúját – írja a lap.

Ezek között például volt olyan mondat, amelyet a szövegkörnyezetből kiemelve úgy állítottak be, ami gyökeres ellentéte az eredeti jelentésnek.

Ilyen hatást keltett például az az Ökotárs Alapítványtól lefoglalt jegyzőkönyv, amelyben Móra Veronika, a civil szervezet vezetője kollégáinak elmondja: „Kiemelték, hogy az LMP-hez közük van közülünk egyeseknek. Ez igaz.”

A folytatásból azonban kiderül, erről szó sincs: "Ezek az adatok több évesek. Azért ilyenekre hivatkoznak, mert nem találnak újabbakat. Az Ökotársnak mint szervezetnek sincs köze az LMP-hez."

Leveleket is mutattak, amelyek szerintük azt bizonyítják, hogy az Ökotárs próbálta megnehezíteni a Kehi vizsgálatát. Az egyikben Móra Veronika külföldi civil szervezetek segítségét kérte, hogy fogjanak össze a kormány lejárató kampánya ellen. A másikban a kollégái véleményét kérdezte az Index megkereséséről, amikor cikket írtak volna arról, hogy miként is zajlik egy Kehi-ellenőrzés.

Megjegyzik, jogállamban nem számít bűnnek, ha egy szervezet, amely meg van győződve igazáról, együttműködő társszervezeteket keres.

79 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Horváth András zöld dossziéjával mi újság van?! Manapság csak azt vizsgálhatják, amire a kormánytól felhatalmazást kapnak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
hetöndöe
@szandokan: Ejnye,ejnye,nem szép dolog a hazugság!:-)))
szandokan
@hetöndöe: Akkor ne hazudj. Nem jársz Békés megyében mostanság? Szívesen megmutatom, ha érdekel. Eddig még csak ketten voltak olyanok, akik éltek ezzel a lehetőséggel, és hidd el, azóta is élnek...
hetöndöe
@szandokan: Köszi az invitálást de nem élnék vele,mivel itt a neten sem adtál eddig túl sok bizonyosságot az igazadról,ezen az alapon én is lehetnék a helyedben milliomos.
Olyan igazán fideszes vagy.:-))))
szandokan
@hetöndöe: A neten már többet is adtam, mint kellett volna, legalábbis az elején. Először kilőttek, mert ugye ez nem reklám oldal, majd privin keresztül is támadásba lendültek páran. Személyesen viszont bármikor állok bárki elé. Én a lehetőséget megadom, ennél többet nem tehetek.
mate03
@szandokan: Jobb ha semmit nem teszel! Mindenki jobban jár!
szandokan
@mate03: Gondolod? Majd elmondom annak a 200 embernek is ezt, akik tőlem függnek. Jópofa vagy, ne tegyek semmit:-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.