Ha lehet hinni annak az eseménynek, amit a "Bízzon a Fideszben" hozott létre a Facebookon.

A "Kormánypárti tüntetés a költségvetésért!" végül elmarad, mert, mint máshol írják, "a baloldal lefoglalta az összes helyszínt, ami a rendezvényük nagyságához megfelelt volna".

A baloldal és a másik rendezvény vélhetően az az internetadó-ellenes tüntetés, amit két fiatal a hét közepe óta szervez vasárnap 18 órára, a József nádor térre.

25-en tüntettek volna az adóemelésekért

Hogy, hogy nem, a kormánypárti tüntetés is éppen ide, éppen erre az időpontra szerveződött volna – az esemény lefújásáig azonban mindössze huszonöten jelezték, hogy szeretnének kiállni az adóemelések mellett.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
ez az a 25, amelyik szívesen fizetne pár fillért azért, hogy fű alatt tovább lophasson?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyuri Géderről
Ezt a 25 hülyét még díjazom is, mert felmerte vállalni a nyilvánosság előtt a meggyőződését a fidesz mellett.
De hol van az a sok gerinctelen patkány, aki csak a szavazófülkék sötétjében meri vállalni meggyőződését. Talán be van sz...va, hogy leköpik az ismerősei, barátai, rokonai?
mate03
@Jankó123: Uraim! Úgy látszik repedezik a jól felépített (fidesz) beton fal! Kellet Viktornak bele kötni Simicskába!
darwin
A mennyország kapujában egy csomó nő bebocsátásra vár.Megjelenik Szent Péter:
-Aki életében megcsalta a férjét,azt nem engedhetjük be,menjen békével!
Az asszonyok elindulnak,csak három asszony marad.Szent Péter elkiáltja magát:
-Hé asszonyok,ezt a három süketet is vigyétek magatokkal!
@Clavigo: Erről a 25 emberről rögtön ez a vicc jutott az eszembe.
Desischado
Hát nagy az isten állatkertje! Azért érdekelne, ezek milyen szinten élnek? Az biztos, hogy szegény nem akadt köztük! De azért nem semmi, hogy ki mertek állni! Istenkém, ha tényleg megbuknának, egy csomóan "megvilágosodnának", hogy ők nem is voltak fityiszesek! Undorító, de így van! Legalább van 25 hülyénk, akik szivesen fizetnek ennek a rablókormánynak! Valaki fusson Grazba, hogy létszám bővülés lesz!
Fúú, most jutott erről az eszembe, hogy ha tényleg elveszítené a hatalmát, hogy másról ne beszéljek, a csuti zsírmorét kényszerzubbonyban kéne elvinni, mert tuti, bedilizne! De szép is lenne, ha valóra válna! (reménykedik)
Vizual
Puskás Öcsi Mondta állítolag, hogy kis ppénz kis foci. Ha beintettek, hogy nagy pénz van nyertek. Már tudjuk. A Fidesz is beintett, nektek barátaim, vagy sok 160 millios villát osztott szét a híveknek ? Vagy éppen ujabb elbocsátások lesznek a még üzemelő gyártoknál ? CÖF ! Mikor megyünk tüntetni az állam mellett. Vagy már ellene fogunk. hallottam a 35 fős nagyíszerü teljesitményről. Nem volt már zsozsi a közmunkásoknak sem ?
bencemacska
Szerintem egy részük azt sem tudja, mi az internet, a többiek meg OV honlapjait kezelik, és így természetesen adómentesek. Saját gépük nincs is !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.