Néhány kivételtől eltekintve elrendelnék az üzletek vasárnapi zárva tartását egy friss törvénymódosító javaslat szerint – írta pénteki számában a Magyar Nemzet a lap birtokába jutott törvénymódosító csomagra hivatkozva.

A lap szerint a világörökségi területeken bezáratnák a diszkontokat, a hipermarketeket. A Magyar Nemzet úgy tudja: a jövő héten kerül a kabinet elé a nagyobb kereskedelmi vállalatokat, multinacionális láncokat érintő korlátozást tartalmazó javaslatcsomag. Hozzátették: újratárgyalja a kormány azt a korábbi KDNP-s javaslatot, amely szerint vasárnaponként és munkaszüneti napokon tartsanak zárva bizonyos kereskedelmi egységek.

A lap birtokában levő javaslat szerint jövő év március elsejétől a hét utolsó munkaszüneti napján nem tarthatnának nyitva a bevásárlóközpontok és a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek. A korlátozás alól mentesülnének a dohányboltok, a gyógyszertárak és a benzinkutak, valamint az újság- és virágárusok, míg a pékáruboltok külön szabályok alapján nyitva lehetnének vasárnap is. Ezek a szaküzletek vasárnaponként délig fogadhatnák a vásárlókat.

A törvényben nem említett, más típusú egységek is lehetőséget kaphatnak a vasárnapi üzemelésre a jövőben, erről egy bizottság hozhat majd döntést. Többek között azt is figyelembe vennék, hogy az adott kereskedelmi egység turisztikailag látogatott területen helyezkedik-e el.

191 hozzászólásarrow_drop_down_circle

micfild
Már megint teremti a munkahelyeket a FideSS--
hány embert fognak elküldeni a kisebb- nagyobb üzletekből? egyrészt, mert nem lesz szükség annyi műszakra.. másrészt a forgalomcsökkenés miatt...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@tivoli: Semmi nincs ezzel kapcsolatban!
micfild
@vadsanca: Nem kéne csúsztatni. A pirosbetűs ünnepeken a kereskedelmi dolgozók NEM dolgoznak. Tehát sem máju 1én, sem Húsvétkor, meg a többi ünnepen sincsenek nyitva a boltok.
breed
Az emberek többsége bezáratná - nem csak vasárnap, hanem a hét minden napján - a jelenlegi kormány összes tagját, min. 20 évre.
Bercifiu
@vadsanca: Igazad van. A vasárnap a családé, nincs mentő, tűzoltó, rendőrség, eü. ellátás és még sorolhatnám, hogy kiknek kell vasárnap is dolgozni.
Mehetnek az erődbe kirándulni, ha nincs lezárva, mert magán terület, mozira vagy egy éttermi ebédre úgysincs pénzünk.
Egyébként Apánk megmondta, majd ha 5 napi bérből meglehet élni, / kb. 50 év múlva/ akkor lehet beszélni a témáról.
Ha a KDNP ennyire családsegítő, miért nem áll ki a magániskolák mellett, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak.
vadsanca
@Bercifiu: Tragikusan fogod fel a dolgot. Ki kéne állni a dolgozóknak a saját érdekeik védelmében. De gyáva nép a magyar! És tudod "gyáva népnek nincs hazája!" A munkaadók lazán tudnának bérszínvonalat emelni, de nem akarnak. Gondolkoztál már azon, hogy miért van ennyi hiteles M.o-on? Elárulom. Az itteni bankok szabják meg a bérhatárt azért, hogy minél többen vegyenek fel hitelt. Így három legyet ütnek egy csapásra! A bankok és a munkaadók (multik, cégek és más nagy vállalkozások) jól járjanak a munkavállaló terhére. A legtöbb hitelt a munkavállalók veszik fel. Így bejön a régi mondás. "Jobb a sűrű fillér, minta ritka forint!" Még akkor is ha nálunk a legmagasabbak a hitelkamatok. Ez van, ezért tartunk itt!
A szociban is volt mentő,tűzoltó és rendőrség is. De csak készenlétben. Valamikor a rendőrségen intéztünk néhány hivatalos ügyet, pl. gépjármű, útlevél. Ezeket is csak a hét 5 (öt) munkanapján. (hétfőtől-péntekig) és meghatározott időben.
Más téma. Szerinted miért van olyan sok válás hazánkban? Persze ha egyáltalán kötnek házasságot. De ide sorolnám a papír nélküli párkapcsolatokat is. Ez lenne a családcentrikusság? Orbánnak ez is szerepelt a tervei közt. Egyeseknek megadatott, ketteseknek nem. Nekik nem jár!
Végül ha gondolod, tégy javaslatot a 8 (nyolc) napos munkahéttel kapcsolatban. Biztos sokan díjazni fogják!
Bercifiu
Ha igaz az állításod a bérrel kapcsolatban, a Fidesz, illetve a NAGY EMBERBARÁT KDNP miért nem foglalkozik vele?
Ja mert nem érdekük. A népet sakkban kell tartani, könnyebben irányíthatóak.
Valójában régen is volt rendőrség, stb. vasárnap zárva voltak az üzletek, de naponta csak 8 órát kellett dolgozni, volt idő a bevásárlásra. Most 12 14 óra, minimál bérért, dolgozó örül, hogy vasárnap dolgozhat, így némi többlet pénzhez jut.
A rendszerváltáskor az MDF - neknem kellett volna szétlopni a közvagyont, na meg azóta is megy, akkor a fenti téma nem volna napirenden.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.