Újra a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium áll az idei gimnáziumi rangsor élén, amelyet a szintén fővárosi Eötvös József Gimnázium követ – a HVG-lista első 10 helyezettjét az eduline.hu tette közzé.

Az összesített rangsor első helyén ismét a Fazekas-gimnázium áll, amely három – a szövegértést és a matematikai képességeket vizsgáló kompetenciamérés, valamint a matematika érettségi eredménye alapján összeállított – alrangsorban is az első helyet szerezte meg.

Az összesített lista második helyezettje a budapesti Eötvös-gimnázium, míg a harmadik helyen hármas holtverseny alakult ki a budapesti Veres Péter Gimnázium, a Szent István Gimnázium és az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziuma között.

Őket követi az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium (Budapest), ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium (Budapest), a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola (Budapest), a Lovassy László Gimnázium (Veszprém) valamint a Budapest XXII. kerületi Kempelen Farkas Gimnázium.

A rangsoroláshoz a diákok 2013-as tanulmányi és felvételi eredményeit, a különböző versenyeken elért helyezéseket és egyéb adatokat használtak. Az összesített rangsort például hét – az országos kompetenciamérésen matematikából és szövegértésből elért eredmények, a 2013-as májusi-júniusi érettségi időszakban a négy kötelező tárgyból elért vizsgaeredmények, valamint az egyetemisták és főiskolások által leginkább kedvelt karokra bejutott diákok száma alapján készített – részrangsor felhasználásával állították össze.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.