Nem politikai hovatartozása miatt nem hosszabbították meg a munkaszerződését Zaveczki Tibornak – közölte a miskolci önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője azután, hogy tegnap mi is megírtuk: hangfelvétellel támasztják alá, hogy a férfit azért küldték el, mert a Demokratikus Koalíció színeiben indult az önkormányzati választáson.

Pásztor Imre szerint Zaveczki Tibor közterület-gondozási munkavezető szerződése október végén járt le a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatánál, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-nél. A munkáltatónak, szakmai szempontok alapján, jogában áll eldönteni, kinek hosszabbítja meg a szerződését. Hét munkavezetővel nem hosszabbítottak munkaszerződést, köztük Zaveczki Tiborral sem, aki több szabálytalanságot követett el munkavégzésekor, valamint írásbeli figyelmeztetést is kapott korábban – mondta Pásztor Imre. Hangoztatta: a miskolci városvezetés és a Miskolc Holding Zrt. vezetése nem foglalkozott és ezután sem kíván foglalkozni a városi cégek alkalmazottainak politikai hovatartozásával, szerepvállalásával.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tesz a párt az ügyészségen és az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál. A DK azt követeli az önkormányzattól, hogy Zaveczki Tibort azonnal helyezzék vissza az állásába.

A szóvivő közlése szerint Zaveczki Tibor telefonjával vette fel az önkormányzati cég osztályvezetőjével folytatott beszélgetés egy részét, ebből Gréczy Zsolt a következőket idézte:

- Azzal követtem el a hibát, hogy én ki is nyilvánítottam, hogy ellenzéki vagyok?
- Nyilván ez is számít, ez egyértelmű. Nem vagy hülye, tehát ez egyértelmű.
- Ha nem indultam volna ellenzéki színekben, hanem fideszes színekben vagy egyáltalán nem indultam volna, akkor én maradhattam volna?
- Szerintem igen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.