A Miniszterelnökég által kezdeményezett Kehi-vizsgálat egyetlen célja annak kiderítése, valóban egyenlő feltételekkel indult-e mind a 80 ezer civil szervezet a norvég alapok pénzeiért vívott versenyben – írta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Levegő Munkacsoport és a Védegylet Egyesület nyílt levelére adott válaszában.

A két civil szervezet hétfőn küldte meg Lázár Jánosnak nyílt levelét, amelyet a Norvég Civil Támogatási Alaphoz benyújtott pályázatokat kezelő, az Ökotárs Alapítvány vezette civil konzorcium elleni hatósági fellépések ügyében intézett a kormányhoz. Sürgették, hogy a Miniszterelnökség ne késlekedjen a vélelmezett szabálytalanságok miatti feljelentésekkel.

A miniszter erre reflektáló, a kormányzati honlapon pénteken megjelent írásában kitér arra, hogy Magyarországon a civil szervezetek finanszírozására kevesebb pénz jut a szükségesnél, ilyen helyzetben pedig minden forint elköltésének súlya, jelentősége van, "biztosnak kell lennünk abban, hogy a közösséget erősítő forrásokat a szerződéseket aláíró felek eredeti szándékának megfelelően, tisztességesen használják fel".

"Az elmúlt hónapok vitái érdekes tanulsággal szolgáltak mindannyiunk számára, bizonyítva, hogy a mindenkori kormánnyal szemben kritikus szervezetek, saját működésük, finanszírozási hátterük átláthatóvá tételében már kevésbé következetesek, akár azt is mondhatnánk: nem érdekeltek. Vajon, mi lehet ennek az oka?" – veti fel Lázár János.

Hozzáteszi: a norvég civil alap forrásainak magyarországi szétosztásával kapcsolatban a kormány képviselői számtalan visszaélésre világítottak rá az elmúlt években, amelyekre azonban érdemi reakció norvég partnereink részéről nem érkezett. "A Miniszterelnökég által kezdeményezett Kehi-vizsgálat egyetlen célja sem más, mint annak kiderítése, valóban egyenlő feltételekkel indult-e mind a 80 ezer civil szervezet a pénzekért vívott versenyben, vagy azoknak van igazuk, akik azt állítják: az egyenlők között voltak egyenlőbbek is, akik valamilyen okból előnyt élveztek a pályázatok elbírálása, a források elosztása során" – közölte a tárcavezető.

A nyílt levélre adott válaszában Lázár János kiáll amellett, hogy a vitákat nem elfojtani, hanem lefolytatni kell, különösen egy olyan jelentős és az egész magyar társadalmat érintő kérdés esetén, mint a civil szervezetek működése, támogatása. "Csak a nyilvánosság előtt, az összes adatot feltárva lehet és kell erről beszélnünk, vagy amennyiben szükséges, vitáznunk. Akik azonban számon kérik a kormányon az átláthatóságot és a nyilvánosságot, ne féljenek éppen ezektől!" – foglal állást Lázár János.

Hozzáfűzi: a választók bizalmából tizenkét éve gazdálkodik közpénzekkel, de mindig az utolsó fillérig elszámolt a rá bízott vagyonnal, ők sem kérnek mást az Ökotárs Alapítványtól.

Rögzíti, a közösségi források elosztásához kapcsolódó teljes körű transzparencia elve, valamint az ilyen források felett rendelkező személyek és szervezetek elszámoltathatóságának joga vezérelte akkor is, amikor a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálati dokumentumainak nyilvánosságra hozataláról döntött. "Hiszem, hogy csak a nyilvánosság ereje segíthet a vita lezárásában és teremtheti meg azt a légkört, amelyről az érintett szervezetek a jelek szerint csak beszélnek, tenni érte már annál kevésbé akarnak" – fogalmaz a miniszter.

Válasza végén megjegyzi: a Levegő Munkacsoport és a Védegylet véleményével szemben szerinte egy magyar állami intézmény által elvégzett vizsgálat legitimitását nem a média, nem más ország képviselői vagy egyes politikai szereplők véleménye, hanem a mindenkire egyformán vonatkozó magyar törvények teremtik meg. 

"Ami pedig az igazságszolgáltatás mechanizmusait illeti, szeretném megnyugtatni önöket: a Kehi vizsgálatának lezárását követően – a törvényekben leírt kötelezettségének eleget téve – megtette a szükséges feljelentést. A rendőrség munkájának eredményét pedig önökhöz hasonlóan én is csak várni tudom, befolyásolni semmiképp" – zárul Lázár János írása.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bundi
akárhogy kapar a lázár meg a kehi...a norvégok tesznek rájuk a pénz tőlük jön...nem jár alanyi jogon...ezt még nem fogták fel a jelek szerint...
Főlökött
Lézerkénk még nem tudja, de bukott, nem is kicsit! Elszámította magát, most pedig átment védekezésbe. hogy a Norvégok támadnak. Pedig nem...Csak Ő hiteti el, szeretné elhitetni mindenkivel, ezen ál-valótlanságot. /Nyuszi-puska-vadász tipikus esete.../
Lézer, vegyél még egy lézer - blokkolót és fogd rá a nyuszira :) Ja nem húsvét van ?:) Bocsika.

Ha a Norvégok által felkért nemzetközi átvilágító cég más megállapításra jut, mint az a csoda Kehi-d, az nagyon - nagy bukta lesz! Nem véletlen, hogy az ingyen kaja meghívásodat is visszautasították, nem véletlenül tették.
Ezen csipet-csapatból nem kérnek...ezt finoman és nőiesen közöltek is.
Ha nem értetted, az saját szociális problémád...

Az pedig az országunk gondja, hogy áldásos tevékenységetek kapcsán, az általatok /kormány által/ szétosztandó pénz átutalását pedig Ők felfüggesztették. Na drága csibém, Neked, ez a fájó pontod, de így jártál, mert magatoknak köszönhetitek!
Nem más a hibás, hanem Ti !
bencemacska
Amit itt leírt, azt a trafik engedélyek szétosztásánál kellett volna alkalmaznia, utána a KEHI-vel megvizsgáltatni, a feljelentéseket megtenni. Esetleg tisztázhatná a Continental Kft szerepét is!!!

Ezek végrehajtása után joga lenne elmondania azt, amit itt most leírt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.