Lamperth Mónika volt MSZP-s országgyűlési képviselő, egykori miniszter lett a főváros XV. kerületének jegyzője – írta az index.hu szerda este.

Lamperth Mónika a hírportálnak úgy fogalmazott: "visszatérek a szakmámhoz, hiszen alapvetően közigazgatási jogász vagyok". Hozzátette, csütörtökön el is kezdi a munkát, reggelre már össze is hívott egy értekezletet.

Mint a portál felidézte: a kerületben októberi önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció (DK) többi baloldali párt által is támogatott jelöltje, Hajdu László nyert. Lamperth Mónika a portálnak azt mondta: még az MSZP-s időkből származik a jó kapcsolatuk Hajduval, ezért is döntött úgy, hogy megpályázza a jegyzői posztot.

Az Index cikke szerint Lamperth Mónika még mindig MSZP-tag, de azt mondta, a politikából már egy ideje kivonult, az idén sem parlamenti, sem önkormányzati posztért nem indult.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Grafix69
Ja én tudom ki ez a Mónika, Kaposvári én is oda valósi vagyok , na ott volt ez az azóta tönkrement Pamutfonó Ipari vállalatnál ilyen színjátszó körben Kisz alapon agitátor meg mint amolyan nyelv csapdososdi._)))))))))))) Kaposváron mikor az MSZP lett hatalmon az országban szóval még az óvodába is bement agitálni , hogy szavazzanak rá , aztán meglepődött ,mikor az óvonő szólt neki : Asszonyom ezek itt csak óvisok.
Vizual
na a magyar olyan mint ez a Grafipax. Ehgyszer sikerült valamit megtanuilnia fejből aztán már gondolkodni nem is kell szerinte. Elvan vele. Kisz és Mszp. Hát az időutáz már megy neki.
világlátó
Számítottam a hozzászólásokra, amelyek összecsengenek. Nekem nem ingem, nem nadrágom egyikőjük sem. Csak elgondolkodtam azon, miket olvashatunk majd pár év múlva ezekről, akik éppen most vannak hatalmuk teljében. Szerintem hasonló gondolatokat. Az elmúlt 47 évben aktív figyelője voltam a napi politikának, olvastam politikusok értékelő beszédeit elődeikről, a Hothy Magyarországa mágnásairól, minisztereiről, parlamenti képviselőiről. Az egy éjszaka alatt elkártyázott birtokokról, cigányzenés hét napig tartó mulatozásokról, érdekházasságokról, no és a " rokonokról ", az Uram-Bátyám ügyintézésről, aztán ugyanígy a Rákosi korszakról, Gerőről, Farkas Mihályról, Péter Gáborról,Rajk Lászlóról, majd az 56 - osok miniszter áldozatairól, aztán Kádárról és Marosánról, Münichről, majd az őket követőkről, napjainkig. A korábban egyszerű újságolvasók, rádióhallgatók, Tv.nézők minden korban hasonló dehonesztáló, sokszor nagyon sértő megnyilatkozásaira is jól emlékszem. utóbbi 20 év volt terhes a rendkívül lealacsonyító jelzőkkel illetett politikusoktól. A közemberek , azaz mi, nem teszünk mást, mint sommázott , azaz rendkívül rövid, tömör jelzőket használunk azokra a hosszú mondatokra, amit aktuális politikusaink alkalmaznak elődeikre, a bukottakra, a korruptakra, a romlottakra. Ezek szerint, akik politikusként megválasztásra kerültek általunk, azok mind korruptakká, romlottakká, bukottakká lettek és lesznek. A probléma tehát velünk van. Vagy rosszul választunk, vagy szolgai módon, eléggé el nem ítélhető módon, minden vezető tisztségviselőt lerántunk a sárba, elitéljük, alulminősítjük, bukott, romlott, a továbbiakban mindenre alkalmatlannak minősítünk. Pedig, talán ez a hölgy az első, aki közalkalmazottként kíván elhelyezkedni és talán megmutatni , dolgozni akar a közért. Miért nem próbálunk meg esélyt adni erre neki és majd követőiknek, akik ma még a bársonyszékekben pöffeszkednek. Hátha ők is elgondolkodnak ezen, mert lehet, nemsokára nekik is el kell helyezkedni valahol.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.