Több ezer pedagógus tüntetett a Pedagógusok Szakszervezete szervezésében a magyar közoktatás napján: a tanárok a jövő évi költségvetés javaslata ellen tiltakoznak, szerintük a felszámolás szélén van a közoktatás. A PDSZ elnöke először azt hittük, unalmas tanévnyitóba kezd, végül keményen beolvasott Orbánnak.

Az első felszólaló arról beszélt, hogy a tüntetéssel szolidaritást vállalt 42 európai ország pedagógus és oktatási szakszervezete. A tüntetést az ATV közvetítette.

Miniszterelnök úr, nézzen egy éhező kisgyerek szemébe!

Az internetadó-ellenes demonstrációt is szervező Gulyás Balázs megköszönte, hogy ilyen hidegben ennyien eljöttek, hiszen november van,

"nem mindenki nyaralhat Új-Zélandon, mint Kósa Lajos".

"Akárhova nézünk, korrupciót és butaságot látunk"– mondta Gulyás, amikor a szokásos simicskázásokkal vegyítve felelevenítette Hoffmann Rózsa munkásságát. Szerinte tömegektől venné el a kormány az érettségi lehetőségét. "Sportol az egész ország, csak itt a mélyrepülés a kedvenc sportág" – idézett egy költőnőt Gulyás Balázs, majd azzal zárta, hogy ki kell állnunk az európai oktatásért.

Eldobható betanított munkások

A következő felszólaló arról beszélt, hogy szakközépiskolákba és szakiskolákba jár a magyar tanulók kétharmada, és mint tudjuk, "a kétharmad mindenre feljogosít".

A szakmai részletekbe merülő beszédben szó volt többek között arról, hogy a kormány nézetével ellentétben a 14 éves gyerekek nem a munkaerőpiac részei, hanem tanítani, nevelni való gyerekek. "Egyszerhasználatos, eldobható", betanított munkásokat képezne az oktatáspolitika, akik később nem lesznek képesek alkalmazkodni a változó világhoz – mondta.

Ezután egy szülő állt a színpadra, aki egy sor kérdést tett fel, például, hogy rendben van-e, hogy egy elsős szakiskolás annyi munkaórát dolgozik, mint egy szülő. Szerinte "tömegével menekítik a szülők gyereiket magániskolákba".

A hatalomnak nem fontos az oktatás

Galló Istvánné, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke arról beszélt, hogy az oktatás a legszegényebbektől fogja elvenni a lehetőséget a kitörtésre. Azzal folytatta, hogy szerinte már látszik, "a kormánynak nem fontos az oktatás" – amivel a délután talán legnagyobb dudálását-bekiabálását aratta.

"Nincs nagyobb ostobaság, mint amikor egy kormány szándékosan, és tudatosan teszi tönkre egy nemzet jövőjét" – mondta. "Merjen a hatalom végre szembenézni azzal, hogy hogyan élnek ma Magyarországon az emberek, ne bujjon el, hanem oldaja meg, mert az a dolga."

Galló Orbán Viktort is megszólította, hosszas füttykoncert után azt javasolta neki, ha túlzásnak tartja a szegénységről szóló híreket, győződjon meg róla személyesen: "keressen egy középiskolást, aki tanulás mellett dolgozik, mert a szülei közmunkások, keressen egy dadust, vagy iskolatitkárt, aki a munkájáért minimálbért kap, keressen egy külföldre emigrált fiatalt, aki majd csak a szülei temetésére fog hazajönni."

"Tisztelt miniszterelnök, azt kérem öntől, álljon eléjük, és mondja: te nem kellesz nekünk, nekünk a stadionépítések, a szobrok, a terek átépítése fontosabb, mint a te jövőd"

– zárta beszédét Galló.

A szervezők a tüntetés végén petíciót olvastak fel a kormánynak címezve.

81 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Majd pont a cigánybáró mer a nép közé menni és az éhező gyerekek szemébe nézni!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tivoli
@bundi: Feltételezem, hogy minden mesevilág a maga korához igazodik. Akkoriban nem mondhatták azt, hogy ne ismerkedj interneten, vigyázz az italodra, hogy ne csempésszenek bele valamit, meg ilyesmit. De a lényege ugyanaz: Vigyázz magadra, mert ráfázhatsz!
bundi
@tivoli: igen a tanulság ez is lehet...de ez egy másik cikk itt a tanár tüntetésről van szó, nem a grimmekről...
tivoli
@bundi: ma, 14:29
Mese témában csatlakoztam az előttem szólóhoz.
A tanerők tüntetéséhez nem tudok szólni nyugodt hangon, inkább nem is...
bundi
@tivoli: ok akkor a többiről a rendőrös cikknél...
libellle
@JAJMÁR: Uram-Atyám ez nem lehetséges, hogy ebben a zavarodott országban egy hét esetleg nyolcéves kisgyermeknek ilyen szöveget kell olvasnia. Hátborzongató, ennyi kegyetlenség egy ilyen rövid szövegben. Még a könnyeim is kicsordultak. Ki az a világot és életet magátöl taszitó barom, aki ilyeneket leir és aki ezt a gyermekek elé teszi. ?
Miklós Julianna
@Horizont:Ugy látom hogy Horizont nevű senkinek , nem tettszik ha valaki tényszerűen meg ír valamit! Ha az igazságot feltárja valaki, akkor Ő heves dühkitöréssel válaszol, fenyegetőzik, inkább magába kéne szállni, hátha észre veszi hogy mekkora badarságokkal rémisztget, itt ezen az oldalon mindenkit,aki kapható erre a sok hülyeségre!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.