Lassuló gazdasági növekedéssel számol Magyarországon a következő negyedévekben a GKI Gazdaságkutató Zrt. többek között azért, mert kezdenek kifutni a növekedést eddig segítő tényezők, mint a rezsicsökkentés és az uniós támogatások – közölte a gazdaságkutató az MTI-vel.

A GKI havi prognózisa szerint a hazai össztermék (GDP) növekedése az idén várhatóan 3,2, jövőre 2 százalékos lesz. A gazdasági növekedés lassulásához hozzájárul az előrejelzés szerint az egyre nagyobb nemzetközi politikai és gazdasági bizonytalanság és az, hogy a piacellenes, korrupciógyanús gazdaságpolitika miatt tovább romlik Magyarország külföldi megítélése.

A 2014. évi, főleg az uniós támogatások révén mintegy 15 százalékkal emelkedő beruházások után 2015-ben sem az állami, sem az üzleti beruházásokban nem várható bővülés a gazdaságkutató szerint. Hozzáteszik, hogy a Magyar Nemzeti Bank alacsony alapkamattal, a növekedési hitelprogrammal és egy, főleg a befagyott kereskedelmi ingatlanok kivásárlására alapított eszközkezelővel igyekszik serkenteni a gazdaságot.

A befektetési környezet bizonytalansága – ezen belül az állami beavatkozások, piac-átrendezések és államosítások mind kiterjedtebbé válása – továbbá a bankrendszer kivéreztetése miatt azonban az általános beruházási és hitelezési hajlandóság szerény – vélik a GKI elemzői. A külföldi tőke kiáramlóban van az országból, a jogbiztonság hiánya miatt a hazai tőke jelentős része is kivár, miközben a növekedési hitelprogram eddig csak a hitelállomány csökkenésének lefékezéséhez volt elegendő – olvasható az előrejelzésben.

A magyar kivitel idén kissé gyorsult, de az import volumenének bővülése meghaladja az exportét, négy év után először. Az export gyorsulása az európai konjunktúra javulása és az autóipari beruházások belépésének eredménye, az import bővülésének ennél mintegy 1,5 százalékponttal magasabb üteme pedig a belföldi felhasználás növekedésének és az energiakészletek feltöltésének következménye – ismerteti a GKI.

A kutatóintézet szerint jövőre a bizonytalan európai konjunktúra és az autóipari beruházások termelésre gyakorolt hatásának gyengülése miatt az export várhatóan 7-ről 5,5 százalékra lassul, az import bővülése pedig még erőteljesebben, 8,5-ről ugyancsak 5,5 százalékra mérséklődik. Ennek oka a belföldi kereslet lanyhulása.

A kutatók értékelése szerint a 2015. évi költségvetés a GDP-arányos államháztartási hiány csökkentését most sem a növekedés gyorsulását lehetővé feltételrendszer (például vonzó befektetési környezet) kialakítása, a költségvetési alrendszerek hatékonyabbá tételével elérhető megtakarítások révén igyekszik elérni, ehelyett folytatja az adóemeléseket és megszorításokat, miközben a tulajdonosi szerkezet átalakítására törekszik.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gödörben
Fizetés emelés, mutyi megszüntetés, ellopott, elherdált pénzek visszaadáas és megint dübörög a gazdaság. Egyszerű nem!?!?!?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
gödörben
Fizetés emelés, mutyi megszüntetés, ellopott, elherdált pénzek visszaadáas és megint dübörög a gazdaság. Egyszerű nem!?!?!?
Toby
Ugye, ugye, barom fideszbirkák, szüléskor pottyantatok volna az udvari budiba !
Előre látható volt, hogy a választási rezsi-rizsa hozni fogja a vele járó szopcsit is !
Itt még nem lesz vége, a kapitalista gazdasági viszonyok soha nem szerették a választási osztogatásokat, előbb-utóbb mindenért meg kell keményen fizetni !
Vizual
És ne feledkezzünk el arról, hogy ugyan csökentették a rezsit, látszólag és kevesek jártak jól, de a magán közműveket is elvették. Igy már nem lesz aki karba tartja a műveket. Viszont csökken a fogyasztás is igy nem elég bevétel sem ezért majd árakat kell emelni. De kit érdekel ez. ? Hát igen. Ha kell akkor el kell venni azt amit elloptak. Másképpen ennél is rosszabb lesz.
EcsiAntal
Nem vagyok párt szimpatizáns és sokaknak nem fog tetszeni de nekem eddig a decemberi nélkül pontosan számlákból kimutathatóan 68525 ft-ot hozott a konyhára a rezsi csökkentés --fűtés --viz--villany--gáz ---ha valakik azt állítják hogy nekik nincs azok hazudnak vagy sokkal többet fogyasztottak mint eddig ..nálunk mindenből átalányt fizetünk ezért könnyű kiszámolni a tavalyihoz viszonyítva !!!
Strong
na igen.. kíváncsi leszek majd az inflációra is...

mert kamuadatokkal ideig-óráig lehet operálni...de aztán?
bencemacska
@EcsiAntal: Számold ki hozzá, hogy mennyi jutott Szíjjártónak. Utána hasonlítsd össze a havi jövedelmeteket.
És akkor állapítsd meg, hogy kinek volt szüksége a magasabb támogatásra.
Lehet, hogy a jövedelemmel fordított arányban kellene állni a támogatásnak?
kukac50
Már az edfdémász energia szolgáltatóknak borítékra és számla kiállításra sem telik,
Már csak ritkán küldi a csekket, és nem engedi bediktálni a fogyasztást,arra hivatkoznak,hogy leolvasták ami lehetetlen mert zárt udvarban van a villanyóra.
Ha nem engedem be a leolvasót nem tudja leolvasni!
csetere
@EcsiAntal: Vajon mennyit vittek el a magas élelmiszerárak, a drága közlekedés?
papa.49
Nézzük kicsit mélyebben a ,,rizsacsökkentést,, mi is történt, ugye esett a gáz ára, esett a kőolaj ára, a kettő már magával hozta az áram árának csökkenését is...
A bibi csak ott van hogy a világpiacon 30-35% áresés volt minekünk ez megállt 15-20%, akkor ki járt jól kétszeresen???
Hát a kontár elkurmány, mert a ,,birkák,, megették a mesét, a ,,jó kormányról,, nekik meg megmaradt kb. a világpiaci csökkenés fele...
Ez a ,,plebejus kormány,, a xarospapíros fűzfapoéta L. Simon szerint, hát van a hájasképén jó vastag bőr, mint a rinocérosz talpán!!!
szandokan
@Toby: "Ugye, ugye, barom fideszbirkák, szüléskor pottyantatok volna az udvari budiba !"
Téged meg meg sem kellett volna csinálni, de szánalmas barom.
bakegya
@szandokan:az EX-LEKSZUSZODON MÁR NEM TALÁLOD MEGINT A FÉKET ,aztán azt akarod többünkel is elhitetni,hogy a FA JÖN VELED SZEMBE...ami Toby-nál többes szám,az nálad egyes szám első személyre váltva... na látod,gyáriparos-óvóbácsi, ez vagy TE-mint amit Toby-nak,de ezzel az indulattal mindenki más ismeretlen kortársunknak is üzenve-IDEPISZKÍTOTTÁL már többedszerre is ilyen, vagy más formában-de azonos tartalommal.
ÉS MOST MIELŐTT RÁMÍRNÁL-bármit is-jól vésd az agyadba-ITT TE MÁR MINDENKINEK A SAJÁT KERESETÉBŐL HORDOTT-ÉS VISELT "KABÁTJÁT" -ANÉLKÜL HOGY RÁDADTUK VOLNA "fel is vetted és meg is szaggattad A FÉLE ORBÁNI STÍLUSBAN"-képletesen szólva-REMÉLEM ELÉG IRODALMI VOLTAM...HA NEM AKKOR MAJD A TÖBBIEK B.-KI innen is a személyeskedéseid következtében.
Toby
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
mate03
@EcsiAntal: Nem tudom mennyire vagy megelégedve a gáz minőségével? Mert szerintem katasztrofális! Az én városomban az EON -tól 300-embert küldtek el ,a gázszolgáltatótól -240-et! A vízmű semmilyen karbantartási munkát nem végeztet! Egy csőtörés javítása két napba telik! Ez a felelőtlen rezsiharc ára!
Csizmás Kond
Na és most akkor azért sírunk mert a rezsicsökkentés miatt nincs bevétel ???.
...vazze, ez már nem hülyeség hanem nagyfokú betegség.
eszegfu
@EcsiAntal: Nem vonom kétségbe a számitásait, kb. nekem is ennyi a "megtakaritásom". Ennek ellenére meg kellene értenie, hogy végső soron mindig mindent az emberek fizetnek meg. Ebben a nagy rezsi-csökkentés őrületben nálunk már 2 éve a katasztrófavédelem jelöli ki a hulladékszállitókat! Ennyi pénzért, amennyit a kormány szerint fizethetnénk ezért, még jelenkező sincs a helyi önkor-
mányzati felhivásra. A kijelölt cég emberei üzemanyag "sprólolásból" kézi erővel emelik és üritik a kukákat, mert nem használhatják az autón lévő emelőszerkezetet.
Ők teljesitenek jobban, nem Magyarország! Azután megemlitem még: a banki adó bevezetésével én évi 60 eFt-tal többet fizetek a bankszámlám után. Ugye nem gondolja komolyan, hogy majd az uj, megemelt élelmiszerellenőrzési dij nem lesz benne az élelmiszerek árában?! De ha megforditom a nézőpontot: én (esetleg Ön) lennék egy bank, vagy bármilyen szolgáltató (áram, gáz, stb.) tulajdonosa és kivetnének rám egy ujabb, esetleg egy felemelt adót, akkor nyilvánvalóan én is igyekeznék továbbháritani, nem szeretném "lenyelni". Sőt -- ahogy tervezi a kormány -- ha állami tulajdonban lesznek a közmüvek és hasonlóan "nyomott" áron kell fizetni, akkor a költségvetésből kell pótolni ezek hiányait, tehát megint valahogyan mégis csak mi fizetjük. Igy hát én nem nagyon tapsolok a rezsicsökkentésnek.
coyote3
Nem értem a mostani felháborodást. Mindenki tudhatta, hogy ez a "rezsicsökkentés " gazdasági fából vaskarika , csupán egy lufi, ami egy idő után kidurran.
szandokan
@Toby: Anyu ez év augusztusában halt meg éppen, te semmi nem vagy, csak egy nyomorult kis hólapátoló a messzi északon, így, szépen, magyarosan leírva.
szandokan
@bakegya: Te viszont folyton idepiszkítasz, alig győzöm a monitort letörölni...Amit ez az elmeháborodott itt leírt, azt mindenkire értette, tanuld meg, hogy nem lehet sértegetni állandóan a más gondolkodású embereket, csak azért, mert más a nézete. Hogy ki lesz innen ki...szva, azt meg várd inkább ki.
bakegya
@szandokan: @szandokan: terád aztán tényleg csakkk tenni kell!
bakegya
Csökkentheti a rizsával az energiaszolg árát,ha emeli az adókat és még meg is szorít azzal bekorlátozva van a gazd mozgástér egyrészt forráshiány,keresletcsökkenés (27%ÁFA-makró-és mikró piaci verseny hiánya-költség növekedés stb)A nagyban megnyilvánulni látható szociális létbizonytalanságot makró gazdasági ESZKÖZÖKKEL-NA EZ IS MEGÉR EGY MISÉT.
Ja és amíg a V.Bandi rálát a bűvészkedésre,addig nehéz lesz behamisítani a GKI adatközléseibe!-HAHAHA
pbalage
@szandokan: Várjál, kéne egy bazi nagy ház meg aztán jakuzzi, szauna és egy csúszdapark is. Egy kisvasutat se utasítanék vissza.
Ugye Neked vannak ismerőseid, hogy ezt simán el lehessen intézni?
Toby
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
szandokan
@pbalage: Nekem nem kellenek ismerősök ezekhez, elég szomorú, ha neked másként nem megy.
szandokan
@Toby: Te meg a részvét? Amúgy valóban igaz sajnos. Kicsit gondolkozz el azon, hogyan minősítettél le embereket, hová akartad, hogy inkább pottyantak volna, szóval nekem egy ilyen Lázár által is emlegetett ember, mint te ne szónokoljon.
szandokan
@bakegya: Ahogy mondod, rám érdemes nagy tétekben is fogadni:-)
Toby
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
kata53
Valaki megmondaná nekem, hol csökkent a távfűtés Szeptembertől 3,3 %-l? Mert én sehol nem találom a számlán. A lakásban viszont hidegebb van!
pbalage
@szandokan: tegnap fideszes lettem és nagyon gyorsan tanulok.
szandokan
@Toby: Na és te mit tettél ezért az országért, ha már itt tartunk? Mit tudsz eddigi életedből felmutatni, mire tudsz igazán büszke lenni (az állandó szitkozódás meg a trágárkodás nem tartozik ebbe bele)? Kíváncsian várom...
szandokan
@pbalage: Így van ez, ha saját eszed nincs hozzá.
Toby
@szandokan: - Nana, menjünk sorba ! Neked mennyit nyomott le a gengszterqrmány, hogy nyálfolyást kapsz tőlük ?

- Amit én tettem az országért, azért sok pénz nem járt, de van egy gyűjtemény elismerésem és oklevelem, valamint alkalmanként tárgyiasult is az elismerés, amikor eljön az időm és feldobom a talpam, akkor utánam nem talicska pénzt és bankszéfet tolnak majd, hanem előttem egy párnán viszik az elismeréseimet és a családom nem szégyenében fogja lehajtani a fejét !
Nekem és a családomnak ennyi is elég !
Ezek közül kettőt még az első gengszerkormány idején adtak...mind a kettő szakmai elismerés !

Mesélj, te hol tartasz, mennyit kaptál az utolsó haveri leosztásnál ?
mariaberta
Ezzel a rezsicsökkentéssel hülyére vették az embereket. Az lett volna igazi rezsicsökkentés, ha a 27%-os áfát lecsökkentették volna.
Na de azzal a kormány rosszul járt volna, az meg ugye nem lehetséges.
rugacs
@mariaberta: Sajnos a kettőnek sok köze nincs egymáshoz... :-(
Ha az áfát lecsökkentik, rögtön nagyobb árrést tennének mindenre. Így aztán a vásárlók nem sokat profitáltak volna belőle.
Akinek meg eddig sem telt jó létre, azon az áfa csökkenés sem segítene, viszont az segít valamit, ha kevesebbet fizet a villany, gáz meg a többi kötelező kiadásra.
rugacs
Szerintem a probléma már ott kezdődik, hogy állandóan hitelezésről beszélünk!
Ez azért van, mert a bankrendszer kivéreztette a gazdaság szereplőit. Pénz és egyáltalán tőke már csak az ő kezükben van. És ez elég szomorú.

Én sokkal jobban kivéreztettem volna őket ... :-DD
Az újraelosztási folyamatokat náluk kezdtem volna...
mariaberta
@rugacs: Tudom, hogy nehéz megtalálni a jó megoldást, de hogy még a villanyszámlán is megjelenik a 27n %-os áfa a rendszerhasználat cím alatt, dühítő.
A villanyfogyasztás értéke kisebb, mint a rendszerhasználat.
Tudom, hogy a "villanypóznák" stb. karbantartását is mi fizetjük, de azért lehetnének kissé szerényebbek is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.