Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának leváltása széleskörű konzultáció eredménye – erről Tarlós István Budapest főpolgármestere beszélt csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában.

Négy vezetőt cseréltek le, ebből egyet valamiért az internetes média kiragad, "egy igazi szappanopera, amivel szemben állunk" – mondta Tarlós István Vitézy Dávid távozásáról a BKK éléről.

Hozzátette: "ugrottam egyet" Vitézy Dávid – a Facebookon közzétett – búcsúlevelétől, amely önmagában is elég szokatlan jelenség. Ez "az érzelmes búcsúlevél eléggé szembetűnő ellentmondásban van a szinte őrjöngésig fajuló háttérhisztériákkal" – fogalmazott Tarlós István.

Azt mondta, Vitézy Dáviddal "majdnem lehetetlen együtt dolgozni a személyisége miatt", de a leváltása "nagyon széleskörű döntés volt".

A főpolgármester kiemelte, hogy egyetlen egy szavazat sem volt Vitézy Dávid mellett a Fővárosi Közgyűlésben. Tarlós István hangsúlyozta: a BKK már nem annak megfelelően működik, mint amiért létrehozták, és egy strukturális változás igénye, ami alapvetően motiválta őket. Hozzátette: nincs szó szétdarabolásról, a főváros csak a tulajdonosi jogosítványokat veszi vissza. 

A BKK szerepet tévesztett, egy túlduzzasztott, túlterjeszkedő, önjáró céggé vált. Úgy tett, mintha minden a saját szellemi terméke lenne, és a Fővárosi Közgyűlés, a tulajdonos fővárosi önkormányzat gyakorlatilag egy követő magatartásra kényszerült – mondta Tarlós István.

Megjegyezte azt is, hogy majdnem hatszor akkora a BKK sajtócsapata mint a fővárosi önkormányzaté, ami szerinte tarthatatlan helyzet volt. 

Tarlós István szavai szerint átláthatóbb, olcsóbb szervezetet akarnak, amely a tulajdonos fővárosi önkormányzat elképzeléseit, projektjeit valósítja meg, "nem pedig egy önálló operettszínházzá növi ki magát".

Tarlós István a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy Vitézy Dávid utódja, Dabóczi Kálmán rendkívül képzett, négydiplomás, három nyelvet beszélő szakember, és közgazdász, akárcsak elődje.

Kijelentette, hogy egy torz történet indult útjára, és ezt az egész szappanoperát le kell zárni. Mint mondta, az sem igaz, hogy a fiatalok háttérbe szorítása folyik. A vagyonkezelő új vezetője sok évvel fiatalobb mint a korábbi volt, az új BKK-vezető is az 1970-es évek szülöttje, az egyik főpolgármester-helyettes a harmincas éveiben jár, a másik pedig három évvel fiatalabb mint Vitézy Dávid – sorolta a példákat Tarlós István.

Rámutatott arra, hogy azokat a projekteket, amelyekkel Vitézy Dávid "dicsekszik", egytől egyig a 2008-ban készült Tarlós-program tartalmazza. "Ezt a fiatal, elnyomott zseni és egyszemélyes ötletgazda legendát muszáj cáfolni" – fogalmazott Tarlós István.

Mint mondta, Vitézy Dávidnak megvannak a részleges érdemei ezeknek a projekteknek a megvalósításában, de ezek az érdemek nagyon részlegesek. Ő nem nevezhető ötletgazdának.

Tarlós István hangsúlyozta, hogy az alapelképzelések semmit nem változtak: a közösségi közlekedésfejlesztés prioritásának biztosítása továbbra is érvényes. A struktúra kiigazításról van szó, és arról, hogy ehhez új, más szemléletű ember kellett – mondta a főpolgármester.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött arról, hogy jövő évtől új vezetője lesz a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK), a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-nek (BFVK), a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek (FKF), valamint a Főtáv Zrt.-nek.

A testület csütörtöki hatállyal mondott fel Vitézy Dávidnak, és a három hónapos felmondási idejére felmentették a munkavégzés alól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.