A Fidesz-frakció arról kérdezi André Goodfriendet, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét, hogy Barack Obama amerikai elnök ellen is kíván-e tüntetni internetadóügyben – közölte Rogán Antal, a képviselőcsoport vezetője hétfőn Budapesten.

A politikus sajtótájékoztatóján azt mondta: amikor a távközlési adó kiterjesztésének terve komoly vitákat váltott ki Magyarországon, ami utcai demonstrációkhoz is vezetett, amelyekben "az Egyesült Államok ügyvivője is tevékeny szerepet vállalt", aközben azt olvasni a sajtóban, hogy az Egyesült Államokban Barack Obama az internetadó bevezetését javasolja a távközlési adó kiterjesztésén keresztül.

A Fidesz-frakció ezért "érdeklődéssel kérdezi Mr. Goodfriendet", kíván-e tüntetni Barack Obama ellen is, és ha igen, ezt milyen formában fogja megvalósítani, "Budapesten vagy esetleg Washingtonban" – közölte.

Rogán Antal szerint ha az ügyvivő ezt nem teszi meg, akkor nyilvánvaló, hogy amit Budapesten csinált, az nem más, mint képmutatás.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Rogán! Ha tájékozódtál volna akkor tudnád, hogy ott volt a békemeneten is, aminek a jelszava az volt, hogy "Nem leszünk gyarmat!". Vagy ez nem elég?
Persze Goodfriend viselkedése idegen a kormánytól. Hisz egy felelős hivatalnok miért is menne az emberek közé? Miért is érdekelné, hogy a hétköznapi ember hogy gondolkodik? A magyar politikus elefántcsont tornyából szemléli távolról az országot és hoz felelős döntéseket. És így jutunk oda, hogy szerintük nő a foglalkoztatás és egyre kevesebb gyerek éhezik.
Sziszifusz
Most olvastam, hogy az USA pont az ellenkezőjére készül mint amiről Rogán A. beszélt.
Pont most van szó náluk arról, hogy az internet adót semmiképp nem szabad bevezetni.
A Fidesz ismét "eltalálta szarva közt a tőgyét". Az is lehet hogy szándékos hülyítés, figyelem terelés volt
human
@Csizmás Kond: Hát úgy néz ki, hogy Rogánnak vagy tolmács kell vagy pont rá igaz amivel Obamát vádolják. Azaz nem eléggé tájékozott abban az ügyben, amiben vádaskodik.
Toby
@human: Mint kiderült, a kispatkány ismét a lószerszám csücskén akadt el, itt a példa, csak határozottan kell hazudni és a birkák máris tátott szájjal ámulnak a "visszavágóson" !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.