Fontos kérdéseket feszegetett Orbán Viktor a Blikk szerkesztőségében.

A mostani tüntetésekkel kapcsolatban például elmondta, hogy ezek számára személyes sikert jelentenek, mivel az ő generációjuk volt az, amelyik harcolt a szólásszabadságért huszonegynéhány éve. Párhuzamot vont a 2010-es választások utáni időszakkal, amikor szintén meredeken zuhant a kormány népszerűsége.

A lap újságírója az internetadó körüli zűrzavart és a politikustársak több mint irritáló ügyeit irritáló hibáknak nevezte, ezeket azonban a miniszterelnök nem érzi annak. Megismételte, hogy távközlési adót akartak.

"A Fidesz egy nagy néppárt, közöttünk vannak mindenféle emberek, jómódúak, kispolgárok, munkások, gazdák. Ez egy plebejus párt, de én nem akarom ebből a kormányzásból kirekeszteni azokat a fiatalokat, akik jómódú családból származnak" – mondta Orbán arra utalva, hogy például Pokorni Zoltánnál is kiverte a biztosítékot néhány párttárs gyanús meggzadagodása.

A miniszterelnök szerint nem a legfrisseb Eurostat-adatokat használja az, aki arról beszél, hogy egy év alatt százerrel nőtt a szegénynek mondhatók száma. Mint mondta, a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy negyedmillióval csökkent a szegények száma és sikerült visszaszorítani a gazdasági válság előtti szintre a nélkülözők számát – olvasható a Blikk interjújában.

Hozzátette, többen élnek (köz)munkából, mint segélyből, amiért több pénzt kapnak.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Nem csodálom, hogy Grazban az orvosok csak lemondóan, egyben gúnyorosan legyintenek, ha ezt a csúti Locs-Pocs Nyihahát valaki szakemberek társaságában szóba hozza.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
prielle
@rugacs: Mi a baja Gyurcsánnyal?
Ha a 2. házassága megromlik, az első asszonyt szidja, okolja?
Ez a mostani feleség ígért minden szépet és jót! Mi lett belőle? Kiforgatta a vagyonából, moslékot rak maga elé, étel gyanánt, haverjait a maga javaiból gazdagítja, naponta többször kiröhögi, megveti, hülyének nézi a férjét... ! Jó ez a házasság magának? Még ezek után is hisz neki? Még mindig a volt feleségét okolja mindenért? Ez botorság! Zavarja el a mostanit, és nézzen egy 3.asszony után, aki becsületes, szorgalmas, szereti magát!
rugacs
@prielle: Ezzel így nem is lenne gond, ha rólam beszélne, de szerintem saját magáról beszél!
Ha az első asszonyom lenyúlja az összes megtakarított pénzemet, aminek hatására a 2.-kal sem tudom a megszokott életemet élni, akkor nem a 2.-at fogom ezért hibáztatni.
Aztán meg, hol az a 3.? És mi a biztosíték arra, hogy a 3. becsületesebb, szorgalmasabb lesz, és jobban meg fog becsülni?

Járt utat járatlanért ne hagyj el...
rugacs
@silber13: A 0:59 és az utána következő egybe tartozik, mert az első link félre ment. De ha megnézed, talán rájössz, hogy kiről van benne szó.
tivoli
@rugacs: ma, 14:11
Én már ugyanezért a történetért megkaptam, hogy az a pénz a cunami áldozatainak ment segélyként.
Ennyire nagyvonalú volt nyakig adósságban úszó országunk, miközben számolatlanul vették fel működésre a hiteleket.
prielle
@rugacs: Jó, tegyük fel, hogy az első asszony lenyúlta az összes pénzét...de a 2. asszony nagyon jó cuccokban jár, lecserélte az összes bútort, haverokat sok pénzzel segíti, távoli országba kiruccanásai vannak, luxus szállodák...akkor ez miből tudja finanszírozni? Az első asszony mégiscsak hagyott jócskán a maga pénztárcájában!
Az utolsó mondatai nekem is gond, de ennyi szenny után talán akad még egy olyan asszony, aki tisztességesen ellátja a rábízott feladatokat!
Rugacs, azon kuncogok, lehet, hogy maga nem is férfi, hanem nő! Akkor ellenkező előjellel értendő a mondandóm!
papa.49
Az a negyedmillió vajon meghalt, vagy csak kiesett a rendszerből, és ugye akkor már nincs is!!!
Ritka tetű alak vagy remélem tudod!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.