Férjemmel önálló családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük – írta a miniszterelnök lánya Facebook-oldalán csütörtök este. J. F. Kennedyt is idézett, saját apjaként.

Orbán Ráhel azután nyilatkozott meg, hogy Gréczy Zsolt, a DK szóvivője bejelentette: pártja vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben, aki szerintük teljes éves fizetésénél is többet költ lánya egyévi svájci taníttatására.

Orbán Ráhel az átszámítva 20 millió forintos éves tandíjat úgy magyarázta:

"közgazdász diplomám van, több mint 3 évet dolgoztam a szállodaiparban és az idegenforgalom egyéb területein, 4 idegen nyelvet beszélek. Jelenleg tanulok, a jövőben a munkám és a családom mellett is tanulni fogok".

"Hiszek abban, hogy egy családcentrikus nő is lehet sikeres a szakmájában, és abban is, hogy van értelme az élethosszig tartó tanulásnak. Nem foglalkozom pártpolitikával, de hiszek Édesapám munkájában és hiszek abban, hogy Magyarország nagy lehetőségek kapujában áll. Édesapám azt tanította nekünk otthon, hogy sohase azt kérdezzem, mit tesz értem a hazám, hanem, hogy én mit tehetek a hazámért. Ebből a meggyőződésemből a nemtelen támadások sem billentenek ki" – írta a miniszterelnök lánya, aki J. F. Kennedyre gondolthatott.

180 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Jaaaajjj, először úgy olvastam, hogy saját erdőnkből...! :-))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
hattorihanna
Erről egyébként az ugrott be,mikor az egyik ismerősöm félóráig áradozott a cicájukról,mennyire aranyos,játékos,a gyerek is imádja.Kérdezem hogy: És ki tisztítja az almot nap mint nap?Ja,hát a cica az tulajdonképpen az anyukájáéknál lakik,de az övék!
bakegya
@karma1: na hallod,akit olyan sikamlósan megtámogatnak főszerkesztve is SIKLÓSI BEÁTRIX névvel-közmédiai szinten-mintegy megfenyegetve a magyar zembereket,idézem "-ezzel...leginkább maguknak ártottak.Bátran,okosan!Úgy ,ahogy édesapád teszi!"évtizedek óta egyetlen nap alkalmazotti munkaviszony létesítése nélkül-anyuci privatizál,ingó-és ingatlanokban utazik---veszi ki az államkasszából,DE MÉG AZ EU POLGÁRAINAK ZSEBÉBŐL A MILLIÁRDOKAT A TIBORC -ÉS MÉSZÁROS FOGADOTT CSALÁDTAGJAIVAL VÉRSZERZŐDÉST KÖTVE-na én csakkk pontosítottam a saját jogon forrás helyét fenekét.FELHÁBORÍT A BESZÓLÁSUK ATZZAL EGYÜTT AMIT ITTHON KAVAR A FIDESS AZ EU TÁMOGATÁSI PÉNZEK-A BANKOK ÉS KÖLTSÉGVETÉSI CIRKUSZOK MELLETT,MÉG A HADÜZENET A JENKIKNEK IS-ÉS SEMMI A KORRUPCIÓVAL KAPCSOLATOS ÖNVIZSGÁLAT...ÜZENNÉM MÉG VISSZA RASIKÁNAK,mert megérdemli...
Aztán még saját jogon megemészthető jó hírem is van-a neked és fogadott családtagjaidnak utjából VÁRADI ANDRÁS bácsit is valaki secc-pecc eltakarította az élők sorából-szabad a pálya a PANCSÓ-ARÉNA MINDEN RELÁCIÓJÁBAN.
Saját jogon-saját erőből minden gömbölyű az orbáni-családban,legalább annyira mint
ÖN RÜHELKE-gratulálok az apuci után az ura is jól tartja!!!
@karma1: na karácsonyra meggyónom az összes bűnöm és szeretettel ölelnélek-tudva azt hogy amilyen távol -oly közel vagy!-boldogságban egészségben!
m.macskosz
@Yoda69: december 20., 14:30
A mai Népszabadságban olvastam,
hogy szemeszterenként 15 milla!
m.macskosz
@karma1: tegnap, 20:05 A vendéglátás, a szállodaipar, a kereskedelem, -általában a szolgáltatások-, a vendég, a vevő legteljesebb megelégedésére ténykedik, (jobb helyeken legalábbis), kétlem, hogy Rasi erre alkalmas lenne. A lenéző, lekezelő, lesajnáló tempó ezeken a területeken nem nyerő.
karma1
@m.macskosz: Allitom, hogy csak a papirert csinalja, es azt mar senki nem fogja megkerdezni tole, hogy hanyassal vizsgazott le, a summa cum laude is diploma( igaz, a legjobb fokozat), de meg a kettessel is atcsuszik. Arrol nem is beszelve, hogy ennyi penzert ATTOLJAK a vizsgan.
m.macskosz
@karma1: Nézd, az egy életen át való tanulás,
a család, a hivatás melletti tanulás,
a mindenáron/ minden áron való tanulás,
rokonszenves is számomra, meg nem is.
Attól függ, honnan nézzük:
Orbán Ráhel diplomaszerzési vágya engem sem meg nem hat, sem nem rokonszenves.
Ezzel szemben nem vetem meg azt a családanyát, családapát, sőt (!) aki inkább örül az esetlegesen alacsony bért adó munkájának, de esténként társasozik, barkochbázik a gyermekével.
Azokkal a karrierista szülőkkel nem rokonszenvezem, akik túlóráznak a munkahelyükön, miközben bébicsősz vigyáz a gyerekükre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.