Áder János szerint hiába volt minden fogadkozás, az emberiség tavaly is folytatta "a Föld ellen nagy gőggel megkezdett hadjáratát", azt a háborút, melyben  - ha így folytatjuk – végül nem lesz, aki győztest hirdessen. A köztársasági elnök erről hétfőn este beszélt, amikor köszöntötte a Budapesten akkreditált nagyköveteket a hagyományos újévi államfői fogadáson a Művészetek Palotájában. Áder János hangsúlyozta: Európának – és a többi földrésznek – békére, a Földnek pedig az eddiginél lényegesen kevesebb szennyezésre lenne szüksége.

A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint az államfő az előző évet felidézve azt kérdezte: tavaly ilyenkor ki gondolta volna, hogy Európában ismét dörögni kezdenek a fegyverek? Ki számíthatott arra, hogy egy lelőtt utasszállító gép ártatlan áldozatait kell majd gyászolnunk? Ki hitte volna, hogy a jelenkor európai szótárába visszakerülnek olyan szavak, mint az "agresszió" és az "annexió"?

Áder: békére és az eddiginél lényegesen kevesebb szennyezésre lenne szükség

Mint mondta, 2014 ráadásul nemcsak a politikában volt a megpróbáltatások éve. 2014-ben tovább égtek az erdők, még több gyárkéményből dőlt a sűrű füst, még több méreg került a vizeinkbe. Ugyanakkor folytatódott a felelősség eltagadása, született néhány összekacsintós különalku, vékony hitű ál-ígéret, "miközben rendületlenül fűtöttük tovább" a Földet – sorolta.

"Mintha évről évre újra be akarnánk bizonyítani, hogy erősebbek vagyunk, mint amilyen bölcsek" – fogalmazott az államfő. Feltette a kérdést: nem lenne okosabb megfogadnunk azt a régi népi bölcsességet, hogy többet ésszel, mint erővel?

Áder János hangsúlyozta, hogy az előttünk álló években Európának – és a többi földrésznek – békére, Földünknek pedig az eddiginél lényegesen kevesebb szennyezésre lenne szüksége. Mint mondta, tizenegy hónap maradt arra, hogy megállapodásra jussanak Párizsban. (Decemberben kísérletet tesznek az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményét, a kiotói egyezményt váltó új megállapodás megalkotásra.)

"Nyugodtan mondhatom, a huszonnegyedik órában vagyunk a megállapodás előkészítése és a felhalmozott környezeti problémák megoldása szempontjából egyaránt. A huszonnegyedik órában vagyunk, hogy a tudósok által évtizedek óta jelzett problémákra megoldást találjunk, hogy szövetségre lépjünk, hogy egyezségre jussunk, hogy közösen cselekedjünk. Gyermekeinkért, unokáinkért" – fogalmazott az államfő.

Szólt arról is, hogy a Művészetek Palotájában a vendégek egy különleges produkciónak lesznek a tanúi: Somnakaj, egy szépre szomjazó, emelkedni vágyó cigánylány történetének, zenében, táncban, dalban elbeszélve. Mint fogalmazott, a színpadi játék a cigányság, a roma közösség nagy dilemmájába enged betekintést. Annak eldöntésébe, mi a fontosabb: őrizni az identitást vagy inkább igazodni a változó világhoz. Hozzátette: "ez a kérdés nemcsak a kisebbségeket érinti: akár akartuk, akár nem, mostanra mind a globális falu lakóivá váltunk".

Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, vatikáni nagykövet beszédében a KEH tájékoztatása szerint egyebek mellett kiemelte, hogy a magyar nép szuverenitását kifejező három választás 2014-ben világos megerősítését adta a kormánykoalíció támogatottságának. A stabil kormányra szükség is van ahhoz, hogy a Magyarországot érő kihívásokat továbbra is kezelni lehessen. A keresztény gyökereire mindig büszke Magyarország ebből az örökségből erőt meríthet az előtte álló feladatok elvégzéséhez – emelte ki a nuncius a hivatal tájékoztatása szerint.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemjoezigy
"Áder: békére és az eddiginél lényegesen kevesebb szennyezésre lenne szükség"
ti vagytok a fő szennyezők, lelkiekben is és környezetiekben is.
Lelkiekben: tönkre teszitek a Nép jövőbe vetett hitét, megosztjátok a Népet.
A szegény csak a szükséges mértékben szennyez, de ti az urizálás miatt, a kivagyiság miatt!

"Mintha évről évre újra be akarnánk bizonyítani, hogy erősebbek vagyunk, mint amilyen bölcsek" – fogalmazott az államfő.
Ezt csináljátok te, te, ...!
Folyamatosan erőből nyomjátok le az ész érveket a szakértelmet, a tapasztalatot!
És elbújtok a vallás mögé!
papa.49
kÁder Jankó a legfőbb szennyező forrás a fütyisz, titeket kellene már megszüntetni, fogyna, de tisztulna is nélkületek a társadalom...
Az az ember aki 1 kg. kenyeret tud megvenni a családjának nem fog belőle egyetlen grammot se kidobni, akinek tele a bukszája veszi a kaját aztán kidobja, ha nem kell neki, álszent,képmutató faxi vagy, nem gondolod!!!
leszúrt rittberger
Mikor lett ez a bajusz ilyen bárgyú? Vagy képviselőként is az volt, csak nem hagyták megszólalni?
wagabund
aszongya:...eddiginél lényegesen kevesebb szennyezésre lenne szükség...

...tessék tenni ellene... mert ez nem óhajtó mondat volt, ez inkább áhítozó mondat.. tessék felkiáltani!...és asztalracsapni... ha szabadna kérnem.
nezelodo
Elnök úr szólni kellene a ME Úrnak, ha békét akartok, ne háborúzzon, főleg ne több fonton, mert eldádázzák. Aztán jön a szennyezés eltakarítása...
Fradigege
Itt valami mellé duma van. Elterelés. Mióta érdekelte ferde szájú bajuszt a szaharai rózsaszín fókák sanyarú élete? Inkább foglalkozzon a vasárnapokkal, járja szépen végig az ország templomait szűntelen. Vagy fejtse meg, hogy a zuglóiaknak miért kell havi 416.666.- forintot csengetni a Kacsóh Pongrác felüljárótól a Hungária krt.-ig? 200 m

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.