3200 település közül 2900-nak nincs szabadon felhasználható forrása – azaz 2015-ben csak vegetálni fog többségük. Az önkormányzati szektor idén nagyjából 2500 milliárd forintot költhet el, és ebből mintegy 300 milliárd forint felhasználásáról dönthetnek szabadon a helyhatóságok – hívja fel a figyelmet a Népszabadság.

A települések 90 százalékának azonban már csak annyi pénze van, hogy a napi működést képes legyen finanszírozni, és a kötelező feladatokra költhet.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége úgy látja, a szektor kivéreztetése zajlik, a helyhatóságok 10 százalékánál beszélhetünk csak önkormányzatiságról. A Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségének vezetője, Wekler Ferenc szerint az önkormányzatiság lényege veszett el azzal, hogy jó ideje megfosztották az önálló döntéshozatal lehetőségétől az önkormányzatokat.

Amikor a kormány átvállalta az önkormányzatok adósságállományát, és elvitte az oktatási és egészségügyi intézmények többségét, azt ígérte, hogy a kötelező feladatokat teljes egészében állami támogatásból fedezik. Ez azonban nem valósult meg, a településeknek a saját bevételeik egy részét továbbra is központilag meghatározott célokra kell költeniük – hangsúlyozza Wekler.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is megerősítette ezt: szerinte az önkormányzatoknak a saját iparűzésiadó-bevételükből kell fedezniük például egyes szociális támogatásokat, ahelyett, hogy a közterületek fenntartására, az úthálózat fejlesztésére vagy munkahelyteremtésre költenének.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.