A Jobbik országgyűlési képviselői nyilvánosságra hozzák a velük egy háztartásban élők vagyonnyilatkozatát is – hirdette a párt. Aztán valaki elkezdett Kovács Béláról érdeklődni...

Szilágyi György, a Jobbik képviselője szombaton jelentette be, hogy pártjának országgyűlési képviselői nyilvánosságra hozzák a velük egy háztartásban élők vagyonnyilatkozatát. A Münchausen parókája fedőnevű mikroblogger erre fel úgy döntött, megkéri Vona Gábort, terjesszék ezt ki az EP-képviselőkre is – különös tekintettel Kovács Bélára – számolt be az Index.

Vona Gábor erre a következőt válaszolta:

„A hozzátartozók vagyonnyilatkozatát képviselőink önkéntes alapon hozzák nyilvánosságra, és szóba került természetesen annak kiterjesztése is. Kovács Béla és felesége vagyoni helyzetét illetően egyébként semmi olyan gyanú nem merült fel tudomásom szerint, ami tisztázásra szorulna. A körülötte lévő ügy inkabb a politikai szerepvállalásával kapcsolatos. Egyúttal úgy érzem, hogy a frakciónk részéről tett vállalás így is óriási lépés a magyar közélet tisztulása felé. Kérem, hogy aggódó leveleivel segítse továbbra is ezt a folyamatot, más frakciókat is rákényszerítve a vagyonnyilatkozatok titkosságának feloldására."

Világos.

Az EP Jogi Bizottsága egyébként elegendő okot lát  a magyar ügyészség által benyújtott bizonyítékok alapján, hogy vizsgálja a kémkedéssel meggyanúsított Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ez a kiborult bili esete, de így csak egyre mélyebbre merültök a ,,végtermékbe,,...
hetöndöe
Ezek a Vonáék is nagy sumákok.Másban a szálkát,magukba a gerendát se.
Hiteltelen banda.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.