Orbán Viktor vasárnap nyíltan kifejtette, hogy mit gondol a gazdasági menekültekről, főleg ha azok Magyarországot veszik célba. Az Mfor.hu annak járt a végére, mit jelentenek ők a gazdaságnak.

Az Eurostat még a múlt héten tette közzé statisztikáját arról a pénzmozgásról, amelyet az egyes országok bevándorlói generáltak 2013-ban zömmel úgy, hogy jövedelmük egy részét hazautalták.

Az adatokból az derül ki, hogy Magyarország a 7. legtöbbet „nyeri” – legalábbis anyagilag – azzal, hogy sokan külföldön dolgoznak, és a pénzt hazautalják. Tavaly előtt ugyanis Magyarországra 410 millió eurót utaltak haza, amely a 2013-as 297 forintos átlagárfolyammal számolva 121,7 milliárd forintot jelent, de ha ugyanezt a jelenlegi árfolyamra vetítjük, akkor a 130 milliárdot is meghaladja. Ennek az összegnek egyébként nagyobb része, 263 millió euró érkezett az unióból, 147 millió pedig azon kívülről – olvasható az Mfor.hu cikkében.

A számokból is látható, hogy Magyarország kevésbé volt vonzó desztináció a „gazdasági menekültek” számára a nettó 216 eurós 2013-as minimálbérrel. Sőt, az adatokhoz azt is hozzá kell tenni, hogy a külföldön dolgozó magyarok nem terhelték a hazai szociális hálót, például nem kellett nekik közmunka és egyéb juttatások sem.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Strong
Nézőpont kérdése.
Amennyiben valaki idejönne...hát ne jöjjön...(még elveszi a munkát a Magyar elöl)
Viszont ha elmenne - menjen (de csak ha utal)

Amúgy a kormány rövid időn belül meg fogja szívatni a külföldön dolgozókat. Le merném fogadni, hogy ők a következő célpontjai a Viktoréknak. Ugyanis van náluk pénz...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kamazuka
Kaposvár ma reggel.
Mintha az M7-es bevezető szakaszán araszolnák a főváros felé!
Strong
Nézőpont kérdése.
Amennyiben valaki idejönne...hát ne jöjjön...(még elveszi a munkát a Magyar elöl)
Viszont ha elmenne - menjen (de csak ha utal)

Amúgy a kormány rövid időn belül meg fogja szívatni a külföldön dolgozókat. Le merném fogadni, hogy ők a következő célpontjai a Viktoréknak. Ugyanis van náluk pénz...
Január
Volt egyszer egy mondás: "Rómában élj úgy, mint egy római!" Sok helyzetben eligazítást nyújt. Csak ennek a szellemében kéne élni! - és már nem csinálunk nagy hibát. Röviden - alkalmazkodni kell.
Hellcat
Na kb ennyire ért a cigánypáva meg a kormánya bármihez is...ekkora hülyeségeket is csak ők tudnak kitalálni.
73
@kamazuka: hát nem érted?Ez neked csak jó!Ha fizetsz az is,ha bedugulsz az is:-).
spu00
Szerencsétlen a cikk, mert nem veti fel, hogy a hozzánk bejövő menekültek nem tudnák kiváltani a külföldön dolgozó magyarokat, tehát kimondottan rossz indulatú politikai megnyílvánulás. A magyarokat munkájukért fizetik külföldön, a hozzánk jövöket meg létükért kellene fizetni, nem mindegy, ugye? Azért közöljék, hogy hányan egyeznének bele jövedelmül csökkenésében, hogy a menekülteket támogassuk? Ha lehet, ne tolongjanak. Én elsőként az Orbánt elitélő pártok pénzének felét venném el, s várnám az utána jövő véleményeket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.