2015. január 18-án Pécsett, az evangélikus templomban tartották az ökumenikus imahét helyi nyitó istentiszteletét. Az ökumenikus összejövetel keretében a gyülekezeti kápolnában emlékezet-kiállítás is nyílt. Az önmagunk és másokra figyelés, azaz a közösség megélése és annak felelőssége került a középpontba. Az imák Auschwitz után című kiállítás résztvevői: Felekezeti résztvevők: Fabiny Tamás – evangélikus püspök, Fischl Vilmos – a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, Frölich Róbert – főrabbi, Gáncs Péter – evangélikus elnök-püspök, Papp János – baptista elnök, Róna Tamás – rabbi, Steinbach József – református püspök, Szabó István – református püspök, Varga Mátyás – bencés szerzetes, Várszegi Asztrik – pannonhalmi főapát, Verő Tamás – rabbi. Képzőművészek: Benczúr Emese képzőművész, Haász István festőművész, Haraszty István szobrász, kinetikus művész, Klimó Károly festőművész, Konok Tamás festőművész, Krajcsovics Éva festőművész, Lovas Ilona képzőművész,...

Forrás: evangelikus.hu
Feltöltő: asztali
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.