Január elseje óta engedély nélkül szállítják az utasokat a taxisok Bonyhádon – írja a Népszabadság. Nem rendezték még ugyanis a taxidrosztok ügyét, az önkormányzat szerint ez februárban történhet meg.

Január elseje óta engedély nélkül szállítják az utasokat a taxisok Bonyhádon. Nem rendezték még ugyanis a taxidrosztok ügyét, az önkormányzat szerint ez februárban történhet meg.

A Népszabadság beszámolója szerint a Tolna megyei Bonyhád képviselő-testülete 2014 januárjában határozta el, hogy árverésen adja bérbe az önkormányzat taxidrosztját, áprilisban viszont mégis odaadták licit nélkül egy cégnek a két autó beállására alkalmas parkolót. A lapnak a konkurens cég panaszolta el, mi történt. Ezután keresték fel Potápi Árpádot, az akkori fideszes polgármestert, aki elismerte a hibát, és kiírták a licitet.

A tavaly májusi árverésen végül öt vállalkozás vett részt,  és meglepő eredmény született: a város évi 120 ezer forintot kasszírozott a drosztért, az egyik cég viszont 12 millió 80 ezer forinttal nyerte a versenyt. Azt már akkor sejtették, hogy nem fogják befizetni ezt az összeget, és a pénteki cikk szerint ez így is lett.

Az önkormányzat újabb licitet írt ki, amelyre a taxisok el sem mentek, mert magasnak tartották a kikiáltási árat. A bonyhádi képviselő-testület január 29-én dönt újra a drosztok áráról, most négy beállót hirdetnek, és a rendelettervezet szerint mindegyik hely 250 ezer forintról indulna. A taxisok szerint 80 ezer forint lenne a reális, mivel Szekszárdon 100 ezer a taxisparkolók éves díja.

A jegyző, Szeghy Petra  elképzelhetőnek tartja, hogy a testület végül lejjebb szállítja a bérleti díj kikiáltási árát. Viszont ahhoz, hogy a következő licit eredményes legyen, a város idén már nem adott ideiglenes közterületfoglalási engedélyt a kockás autóknak, így a februári árverésig a taxik elvileg nem fuvarozhatnának Bonyhádon. Ennek ellenére a taxisok továbbra is hordják az utasokat.

Bonyhád vezetői nem akartak nyilatkozni ebben az ügyben – írja a lap.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
A fidesz helyében egy ilyen emlékműre például áldoznék pár száz milliárdot (a maradékot természetesen lenyúlnám)
gothamgirlchronicles.com/wp-content/uploads/2012/03/bronze-sculpture-at-photo-museum.jpg
volvós
"...A tavaly májusi árverésen végül öt vállalkozás vett részt, és meglepő eredmény született: a város évi 120 ezer forintot kasszírozott a drosztért, az egyik cég viszont 12 millió 80 ezer forinttal nyerte a versenyt..."

Abszolut tisztességes " üzlet " , mint a budapesti V.kerületi
Rogán-mutyi !!! A baj, hogy ezeket lehet semmissé tenni !!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.