Az elmúlt négy évben mintegy 20 milliárd forint állami és uniós forrást fordíthatott az Országos Mentőszolgálat a mentőautópark megújítására, új mentőautók és esetkocsik vásárlására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, 2008 és 2010 között nem rendeltek új mentőautót, és érdemi előkészület sem történt a beszerzésre. A gépkocsipark elöregedett, a gépjárművek nagy része is gyakran javításra szorult életkora, illetve a futott kilométerek száma miatt. A javításra váró kocsik miatt nehezebbé vált a biztonságos működtetéshez szükséges feltételek teljesítése.

Az államtitkárság emlékeztetett: a kormányváltás után a szaktárca 2010 végén 849 millió forintos támogatást adott a mentőszolgálatnak, hogy új mentőautókat szerezhessen be, ebből az összegből 37 eset- és rohamkocsit állítottak szolgálatba. A 2011. évi költségvetésről szóló törvény elfogadását követően a mentőgépkocsipark, valamint az eszközállomány további felújítására 750 millió forintos forrást biztosítottak, amelyből 574,5 millió forintot fordíthattak gépkocsik beszerzésére.

A kormány 2012-ben újabb, 1,45 milliárd forintos forrást adott a mentőszolgálatnak, ebből az összegből 60 mentőautó megvásárlására nyílt lehetőség, ezen járművek mindegyike szolgálatba állt. 

Összességében – olvasható az államtitkárság közleményében – az uniós fejlesztési program megkezdéséig 120 új mentőjárműt állítottak rendszerbe, kiváltva a legelhasználtabb gépkocsikat. Közölték továbbá, hogy a sürgősségi ellátás fejlesztése, a mentés, légi mentés uniós projekt keretében 178 mentőgépjármű átadása eredményesen lezárult. A 4,1 milliárd forint értékű beruházás során beszerzett új mentőkocsik is szolgálatba álltak. További 22 mentőorvosi kocsi beszerzése folyamatban van – áll a közleményben.

Mint írták, újabb kormányzati forrásból 2015 elején csaknem 500 millió forintból 21 mentőautót szereztek be, ezek a közeli napokban szolgálatba állnak, április végéig pedig újabb 32 mentőautót vásárolnak, 770 millió forint értékben. Mindezek mellett négy új koraszülött-mentőautót is vásároltak, kiosztásuk jelenleg folyamatban van.

A mentőautók beszerzésén túl uniós forrásból megújul a mentésirányítás országos rendszere, 22 új mentőállomás épül, 60 régi mentőállomást korszerűsít a mentőszolgálat, amelyekből jelenleg 13 állomás felújítása befejeződött, a többi állomás felújítása pedig folyamatban van.

Az MSZP szombati közleményében azt követelte, hogy a kormány azonnal állítsa le az új hivatali gépkocsik beszerzését, és az erre szánt csaknem félmilliárd forintot csoportosítsák át a mentőszolgálat problémáinak kezelésére.

Lukács Zoltán, a párt alelnöke közleményében botrányosnak nevezte, hogy a jelenlegi 743 mentőautóból csaknem 180 esetkocsi 10 évnél öregebb, és emiatt ezek a járművek lényegesen lassabban érnek egy-egy életmentés helyszínére. Ennek ellenére a kormány nem vásárol új mentőautókat, hanem csak annyit tett, hogy 10-ről 13 évre emelte a még használható járművek korhatárát – tette hozzá a szocialista politikus.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
73
Csináltam egy gyors számolást,és valami nekem nem stimmel.743 mentőautó van most az országban a cikk szerint.Azt mondja ez az ökör,hogy 20 milliárd forintot fordítottak a járműpark korszerűsítésére.Elkezdtem számolni...20 milliárdból kb 890 db autót kellett volna venni.Rgo=csak új mentőautók lennének,és még lenne +kb 150 db is tartalékban.De ha csak cirka 200 db szereztek be,akkor hol a többi autó vagy pénz?Ha rosszul számoltam vagy értelmeztem valamit,akkor bocsi.
oncogito
Azért egyébként kíváncsi lennék, hogyha a serpenyő egyik oldalán a mentőautókra költött pénz, a másikba a Várba költözés költségét beletennék, lovarástól a Városliget szétveréséig - vajon mennyi jönne ki és mennyi kerülne zsebbe és merre billenne a mérleg?
Vajon ezt valaha megtudjuk...?
papa.49
@73: Ez megint színtiszta hazugság, bár az ,,ájtatos esztergányoló,, minisztériumában csak ilyen lehet...Jól számoltál, azt az apróságot az államtitkárság elfelejti hogy 2008. ban volt mikor az új mentőautókat próbálgatták, hogy melyik gyártótól vegyenek, a gyártás csak a kívánt belső átalakítások után kezdődhetett...Az igaz hogy 2010. volt mire az első kocsik ideérkeztek, de utána megint hosszú szünet jött...
Megint az ,,elmúltnyolcév,, a hibás, ugye hamis pap???
73
@papa.49: nem örülök neki,hogy jól számoltam.Mert akkor megint elloptak egy rahedli pénzt!És még a barmok reklámozzák is!Azt gondolják ezek a dilettáns majmok,hogy minden ember olyan hülye,mint a seggnyaló szavazóik.Nem vagyok maszopos,de akkoriban sokkal több jutott ilyen dolgokra,mint most.Igaz,stadionok nem épültek.
papa.49
@73: Én se vagyok mszp. s, a volt mszmp. meg kimondottan rühelem, de az igaz hogy akkor nem 2-3 évente cserélgették a kormányzati autókat, hanem rendesen karban voltak tartva, és kitartottak 6-8 évig így jutott pénz a mentőkocsikra, igaz hogy például tűzoltó kocsikra nem, ha emlékszel rá akkor kaptunk sok lecserélt tűzoltó kocsit a németektől, meg az osztrákoktól, hogy az IFA nevű borzadályt ki lehessen hajítani...
Hát stadionok nem épültek, de szerintem NEM IS IGEN HIÁNYOZTAK SENKINEK...
73
@papa.49: a fityesz mindent,mindenkit utál,amire,akire költenie kell.Kivétel,ha saját magukról van szó.Említetted a tűzoltókat,róluk már ne is beszéljünk.A hivatásosoknál még mindig vannak IFÁ-k,matuzsálem korú nyugatról behozott fecskendők.Az mszp legalább minden évben írt ki pályázatot.Ezek a mocskok meg alig valamit.Amit meg behoznak,szinte alkalmatlan mentésre.De nem folytatom tovább,mert valamelyik civil olvassa,még összeszarja magát,hogy mi folyik itt.És nem csak gyöngyösön!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.