Pénzmegvonással bünteti az embereket a kormány a vereségért – írja a nol.hu.

Mi a közös Debrecenben, Egerben vagy Nyíregyházában? A Fidesz nyert, a városok rendkívüli támogatást kaptak. És mi a közös Szegedben, Gyöngyösben és Kazincbarcikában? A vezetés baloldali lett, plusz pénzről nem is álmodhatnak.

Ám még súlyosabb a helyzet Salgótarjánban. A városra az állam által kötelezően átruházott feladatokhoz – mint például a szociális ellátások kifizetése vagy az óvodák fenntartása – 4,4 milliárd forintra lenne szükség. Az állami normatíva ehhez 2,2 milliárdot biztosít, míg az adókból 1 milliárd forinthoz jut a város, ám ezekkel együtt is még 1,2 milliárd hiányzik a költségvetésből.

A Fideszes vezetés alatt nem volt probléma: csak a választás előtti évben kaptak ehhez két részletben egy milliárd forintot. Most mindössze 60 milliót sikerült kiharcolni az ottani fideszes politikusoknak a 38 ezer fős város számára. Összehasonlításképpen: a 300 fős Drágszél 58 millió forintos támogatást kapott.

A város ellenzéki vezetője, Dóra Ottó szerint erre más magyarázat a bosszún kívül nem nagyon lehet, hiszen a polgármesteri hivatalban ugyanazok írják a pályázatokat, mint eddig. A kormány azt kommunikálja a salgótarjáni vezetésnek, hogy vessenek ki új adókat, ám ők erre nem hajlandóak. Szerintük ebben a szegény térségben ez népsanyargatás lenne.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Ez Orbán illiberális rendszere !
Csak, hogy értelmezni lehessen az illiberális baromságát !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
miazavalami
Ez a tisztességes politika. akinek nem tetszik a pofám azt ki kell nyírni!
palika
Mai hír: Zalaegerszegi önkormányzat most tárgyalja, hogy évi NÉGYZETMÉTERENKÉNT 1500.-ft adót vet ki, telephelyekre, céges épitményekre, üzlethelyiségekre...stb!!! Na ez az új fideszes bagázs megkezdte a munkát!!!
KERKA
@palika: de ugyanakkor ezek a cégek fizetnek az önkormányzatnak iparűzési adót , vagy tévedek?
palika
@KERKA: Na, mivel én is itt élek és keményen fizetek mint KFT iparüzési adót, NEM IS KEVESET, most a nyakunkba zúditják ezt a fajta adót! Nem is akarom elhinni, de komolyan!! Van olyan vállalkozó ismerősöm, aki bérel telepet, fatelepnek használja, kiszámolta 30 000 000-ft-ot kellene fizetni neki évente!! Felszámolja mint a szar!!
lampa laz
@palika: telekadót, építményadót és iparűzésit most is fizetnek a vállalkozások az önkomiknak, valószínű ezt emelik fel. Ami elég szomorú, mert már így is nagyon sok teher van rájuk rakva.
KERKA
@palika: Az lehet, hogy a Z. egerszegi Önkormányzat sem kap annyi támogatást az államtól, ami fedezné a szociális támogatásokat, így ezzel az új adóval igyekszik azt pótolni.
Hogy ezzel tönkreteszi a kisvállalkozókat? Igen, de ki fene foglalkozik ezzel? Ha a Z.egerszeg is benyalna, mint Pécs, talán más lenne a helyzet.
Képzeld el azt a várost, ahol ellenzéki a polgi és netalán a képviselő testület?
palika
Iparüzésiadót igen, de telekadót, épitményadót itt Zalaegerszegen eddig nem kellett!!
De itt az a probléma, hogy mennyit, tehát az összeg valami brutálisra jön ki!!!
1500.-!!négyzetméterenként!!! HIHETETLEN, mindenki csak a saját ingatlanát számolja ki, hogyha a népre is kivetné mennyit fizetne!! Na, ezt most a kis, mikro középvállalkozásokra is kivetik!! Tönkremegy a többség az biztos!!
palika
@KERKA: Ez csak részIgazságokat tartalmaz, mert ez a városi bagáZs, teljes egészében fideszes!! De csak azok az önkormányzatok kapják meg a beigért lóvét, ha kivetnek új adókat! Itt pont az a helyzet, hogy keményen nyalnak és itt ez az eredménye!!
kamazuka
Mint naív művész,elképzelem,hogy polgári indíttatásból szerveződik egy vegyük ellenzékinek nevezhető önfinanszírozó település tömörülés.Kormánytámogatás nélkűl hív le, uniós pénzeket még pályáznia sem kell.Hogyan lehetséges ez?
Nem ördöngősség.Mikor a narancsos település vezetők végre ráeszmélnek,már nem az a kérdés,hogyan,hol,kivel,miért,hanem basszus!Ezt mi is megtudtuk volna tenni a főnök beleegyezése nélkűl is!
Ez itt európa és nem egy diktatúra.
Aki nem velem,az nem ellenem!
Akkor nélküle!
Ja ,a lényeg!
Minden szerzői jog fenntartva!
human
Karácsony Gergelyhez hasonlóan máshol is kiegyezésre törekednek a fideszes többségű képviselőtestülettel az ellenzéki polgármesterek. Másképp sok kis Esztergom lenne az országban.
Toby
Ahol nem fidesznyik tetű a helytartó, ott nem is élnek "magyar emberek" !
Mert egyetlen egy darab fidesznyiket sem hagynak az út szélén...a többi elpusztulhat, ahogy akar !
Mocskot tetves büdösbagázs !
KERKA
@palika: Nyalni, vagy nem nyalni az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?

Palika, sajnálom, de azt hiszem a jövőre nézve, hogy tűrni kell balsorsunk minden nyűgét, ezt vállalta be ez az ország, eztet akarta a balga nép!
Meine Ehre heisst Treue
@KERKA: Avagy, velünk vagy ellenünk. F@sza mentalitás!
Kicsinyes, aljas patkányok!
Pestilence
Nem baj, csinálják csak. Annál hamarabb szakad a cérna.
nyanya001
Ez Orbán illiberális rendszere !
Csak, hogy értelmezni lehessen az illiberális baromságát !
KERKA
@Meine Ehre heisst Treue: Betesznek ezek mindenhol, ahol csak tehetik. Hányinger, amit megengednek maguknak. Így szó szerint, amit maguknak megengednek!
palika
@Pestilence: Jaja, mindenki sorra kerül, ha a fideszre szavazott az is, rájön majd, hogy keményen kell bizony adózni, most majd a saját bőrükön érzik!!
darwin
@KERKA: És munkát adnak a város lakóinak.
JAJMÁR
Ostobaság, fides a neved !
Ezt a régiót is ütik, ami már úgyis a padlón van :( Értelmetlen butaság, de még azt sem értik, hogy az ország minden régiója szerves része az egésznek, és az egésznek fáj ez a bünti !
KERKA
@darwin: Zalaegerszegen- földrajzi fekvése okán rengeteg lehetőség van. Erdők, jó termőföld, turizmus, gyógyfürdők, Szlovénia-Ausztria közelsége, stb. Ha a kormány is úgy akarná, itt minden megvalósulhatna:)
Dr. Felipe
Arra nem gondolnak a fideSS férgek hogy Salgótarjánban is élnek fideSS szavazók. Őket duplán büntetik.
bakegya
Ahol nyertek az a több,ott meg mindenből viszik a javát,vagy mindent-orbán receptet cserélt Rákosival-lásd az EU-PÉNZEK ÁTÁRAMOLTATÁSA A TIBORC TANYÁRA-AZ PEDIG HOGY A BALATONPARTI SÁVJÁT IS LENYÚLJÁK MÁR VÉRT KÍVÁN-A VILÁGON ILYEN NINCS,HOGY A TERMÉSZETES VIZEK PARTJÁT NE LEHESSEN MEGKÖZELÍTENI.a MÉSZÁROS PEDIG EGÉSZ FEHÉRMEGYE UTÁN MÉG A GELLÉRT HEGYET IS ELTOLHATJA A MILLIÁRDJAINKÓL.UTONÁLLÓ TOLVAJ BANDA EZ A FIDESSS
Desischado
Nem elég! Még nem kaptak az emberek eleget ettől a mocskos rablóbandától! Mert még mindig hatalomban vannak!
Ne gondolj a citromra
amilyen beteg Kolbász viktor olyan beteg ez az ország... sajnos. változás csak forradalommal megvalósitható.
kukac50
Ez a csorda Fidesz nem a Nép érdekében cselekszik, csak a saját hatalmuk megőrzéséért.
Clavigo
Kegyes Urunk ccarházi pitiánersége "beragyogja " az Illiberális Tébolydát.
Strong
Igen, ezt én is tudom.
Amúgy Esztergomban is "választás" elé állították a lakosságot -és mivel tudták, hogy veszíthetnek...Tétényi Éva ment..és a jövő elkezdődött...
Hellcat
Megmondták...olyant kell választani akivel együtt tudnak működni...újabb példa ez a fideszes fairplayre.
gödörben
@Strong: Igen TÉTÉNYI ÉVA ment, így nagy betűvel. Szégyen a fideszre nézve, hogy fej-fej mellett és a kisebb pártok támogatása nélkül maradt alul, mert még itt sem tudtak összefogni VELE. Különben nyert volna még az elnyomatás ellenére is. Ilyen agilis, nem megalkuvó EMBER kell nekünk és változni fog ez a szabad rablás.
Strong
@gödörben: Részben egyetértek.
Viszont az emberek nagyobbik része (ha még szűk is volt a többség) a fideszre szavazott, és meggyőződésem szerint nem párthűségből, vagy nosztalgiából...
Egyszerűen észrevették azt, hogy az Évát mindenhol gáncsolják ahol csak lehet, és a lakosság pedig megissza a levét...
m.macskosz
@human: tegnap, 19:00 Zugló nem a világ vége, nem a legszegényebb település. Van mit a tejbe aprítania, ha papcsáknak annyi mindenre futotta, Karácsony is megoldhatná,
de mit tehet az az önkormányzat, amelyik szeretne segíteni az éhezőkön, de nincs
bevétele, az állam nem ad pénzt?! Ott nyugodtan dögöljön éhen mindenki?
human
@m.macskosz: Na hát a szegény település az ahol tök mindegy, hogy milyen színű a polgi. Nehéz helyzetben van és várhatja az állam segítségét (hiába) vagy csodát tesznek, mint Cserdiben:
www.hir24.hu/belfold/2013/09/11/csoda-tortent-cserdiben/
Nil
nem számítana mit csinál ov ha az emberek összefognának a településeken
palika
@KERKA: Ez igy is történik!!! Csak ezzel is egy gond van, mindent lenyúlnak a fideszesek! Én egy kertvárosi negyedben lakom, ahol van az aguvapark a harmadik szomszédom a városi képviselő, a kilencvenes években költözött ide az utcába, most amikor elmegy mellettem még a tekintetét is elfordítja! Tudja, hogy már nem szimpatizálom a fidesszel, tehát kirekesztett lettem! Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy van mit tenni, van mit csinálni, de csak itt is a holdudvarnak!!!
darwin
@rosalinda57: Mi az örömködés tárgya?A munkaadók nagy százalékát a kis és közepes vállalkozások adják.Nem a nagyvállalatok és a multik.
KERKA
@palika: Ezek valamiféle külön elit fajnak képzelik magukat. Felsőbb rendűeknek. És sajnos meg is tehetik, itt már ellenség, aki nem úgy gondolkodik, mint ők.
nezelodo
Nem kell fidesz bosszúnak nevezni, az egyszemélyi vezető beteges személyisége a vezérelv.
gödörben
@Strong: Igaz. De sajnos mindenhol ez vezet a teljes kizsákmányolásunkhoz. Mikor pedig már nem lesz mit félteni az elsőprő erőnk kárait is mi isszuk meg.
mariaberta
@nezelodo: Ez az ember nem beteges, hanem BETEG.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.