Az új útdíjrendszer bevezetésével 12-15 százalékkal nőtt a forgalom a fizetős utakkal párhuzamos ingyenes szakaszokon – például Budaörsön.

Az ezzel kapcsolatos felmérést egy közlekedési adatokat elemző cég végezte, megállapításuk szerint a legforgalmasabb januári napokon csaknem harminc százalékos volt a növekedés.

A legjelentősebb változást a régi 2-es úton tapasztalhatták az autósok. Akik Vácról, Gödről vagy Dunakesziről ingáznak, azok közül sokan választották a városokat átszelő 2-est a fizetős M2-es és az M0-s helyett.

Ugyanezt tapasztalták az 1-es főúton. Az M1-M7-es autópálya fizetőssé vált bevezető szakaszán például változatlanul 11 perc alatt lehetett eljutni Gazdagrét központjából egy budaörsi bevásárlóközpontba. A Budaörsöt átszelő 1-es főúton idén januárban már 18-20 percig tartott ez az út, míg tavaly legfeljebb tizenöt perc volt itt a menetidő.

A cég a komplex közlekedésinformatikai megoldások fejlesztésével foglalkozó Lambda-Com csoport tagja. A csoport által fejlesztett WebEye technológia jelenleg több mint 31 ezer járműbe szerelt eszköz segítségével gyűjt valósidejű közlekedési adatokat, a magyar vállalat ezeknek az adatoknak a feldolgozásával, értékelésével és információvá alakításával foglalkozik, a ma közzétett elemzésünk is ezekre épül.

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere már korábban felhívta a figyelmet a forgalomnövekedés mértékére, ám A Fidesz helyi vezetője ezt vitatta.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
ehhez nem kell 5 egyetem, hogy kitaláld hogy így lesz...
volvós
Majd a többiek is rájönnek, hogy csúnyán átb@szták Öket !!
Jöhet a forgalomlassító félpályás útlezárás országszerte !!
nyanya001
Ennek a fidesznek olyan vastag bőr van a pofáján, hogy azt a rinocérosz isi megirigyehetné !
A budaörsi Fidesz kéri, hogy a Polgármesteri Hivatal hozza nyilvánosságra, hogy a forgalomszámlálást végző cég milyen módszerrel készítette Wittinghoff Tamás megbízásából a felméréseket, és ezért milyen juttatásban részesült.

www.168ora.hu/itthon/wittinghoff-en-egy-atkozott-naiv-idealista-vagyok-133647.html?full-version
nusika
Szegény fideszesek, még a hazugságokkal is küzdenek. Jöhet az útlezárás!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.