Mint kiderült, Arnold Schwarzenegger a Siker-napon tartott előadása után Andy Vajnához sietett – írja a borsonline.hu. A filmügyi biztos vacsorát rendezett a terminátor tiszteletére, ahova nem akármilyen vendégeket hívott.

A Bors forrása szerint ugyanis nemcsak Orbán Viktor volt ott az egyik lányával, hanem az új amerikai nagykövet is, Colleen Bell. Ez azért érdekes, mert a magyar miniszterelnök most talákozhatott először a nagykövettel, miután hivatalosan erre még nem került sor.

Andy Vajna buliján ott volt Schwarzenegger, Orbán és Colleen Bell is

Andy Vajna egyébként saját maga főzött a vendégeknek. Mivel Orbán most böjtöl, ezért neki halételeket készített, míg Colleen Bellnek magyaros pörkölttel is kedveskedett. Schwarzeneggernek és barátnőjének pedig bécsi szelet volt a menü. A vacsora állítólag jó hangulatban telt.

Schwarzenegger röviddel éjfél előtt távozott a vacsoráról, az utcán pedig még rajongókkal kellett fotózkodnia. Ugyanis páran az előadás résztvevői közül 500 ezer forintos jegyet vettek, ami garantálta, hogy közös kép készül róluk a Terminátorral. Ám ez a Papp László Sportcsarnokban nem teljesült mintegy 60 ember számára. Ezért a szervezők ezt már csak úgy tudták biztosítani, hogy a rajongókat Andy Vajna villája elé vitték. Itt két és félóra várakozás után végül összejött a fényképezkedés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.