Megszületett az elsőfokú ítélet a "Juhász Péter szerint Deutsch Tamás drogozott" ügyben – a Cink szerint titkokban. Az együttös politikus azt akarta bebizonyítani, hogy a fideszes drogozott, ehhez képest Juhász el sem ment a tárgyalásra.

Miután tavaly valamilyen, azóta sem világos késztetésből bedobta a Fidesz a kötelező drogteszt ötletétét, Deutsch Tamás egy interjúban azt mondta, soha nem próbált ki drogokat, mert egy gyerekkorában látott film elijesztette tőlük. Nem sokkal később az Juhász Péter azzal robbantott, hogy Deutsch igenis drogozott már, és erre tanúi is vannak. Deutsch válaszul beperelte.

A Cink most azt írja, "teljes titokban" lezajlott a per: Juhász azonban meg sem jelent a tárgyaláson. A politikus a lapnak azt mondta, nem kapta meg az idézést, és azt gyanítja, hogy a korábbi főbérlője vehette át a neki érkezett küldeményt, amiről őt elfelejtette értesíteni. Hozzátette: várhatóan péntekre foglalhatják írásba az elsőfokú ítéletet, ami után ő fellebbezni fog, és biztos folytatja a pereskedést, tanúkkal.

Deutsch szerint nem titokban zajlott a tárgyalás, "teljesen normális polgári per volt", Juhász kérte, hogy pereljen, de a jogi képviselője sem jelent meg, így a keresetének maradéktalanul helyt adott a biróság.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Juhasz nem kapta kezhez az idezest, ezert nem jelent meg . Igy csak a fellebezes maradt szamara, ami nem biztos hogy a rosszabb megoldas.
dojcs tutti hogy drogozott, es ez be is lesz bizonyitva, barhogy erolkodik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
m.macskosz
@soljanka: Köszönöm.
Elismerem, néha bonyolultan gondolkodom, ezért félreérthető vagyok, de általában azt tapasztalom, hogy itt a Propelleren értik a mondandómban rejlő malíciát, értik a pikírt, csípős beszólásaimat. :)
soljanka
@m.macskosz: Ha az az idézőjel ott lett volna, nincs félreértés. :) Csak azért szóltam bele, mert én is voltam már mindkét oldalon: megsértve éreztem magam, meg mindenféle rosszindulat nélkül megsértettem mást.
Ti meg mindletten olyan jófejek vagytok, kár lenne morcinak lennetek egymásra.
kkalman
@vadsanca: Már szervezik a Mars expedíciót. Ha felgyorsítanák a szervezést, akkor oda küldeném őket. Onnan nincs visszaút.
vadsanca
@kkalman: Látod, erre nem is gondoltam! De ha már itt tartunk, nem lehet, hogy a szervezők már a visszaúton dolgoznak és ezért késik az expedíció? Másfél év oda és ugyan ennyi vissza. Nem elképzelhetetlen.
vadsanca
@Rózsika Hatházi: Ezzel biztos nem sokat! Ugyanis, ahol nincs pénz, ott nincs kereslet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.