Ma is szükség van a demokrácia népszerűsítésére – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, a Hanns Seidel Alapítvány budapesti irodája megnyitásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, az alapítvány politikai képzésben végzett tevékenységét méltatva.

A miniszter, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott: miközben a magyarországi rendszerváltáskor hozott döntések alapkövein – a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az európai integráció –  nem kívánnak változtatni, mégis "újra és újra beszélnünk kell arról, hogy ezeken a kereteken belül milyen is az a politika és milyen az az élet, amely leginkább megfelel Európa népeinek".

Balog: ma is szükség van a demokrácia népszerűsítésére

Szerinte az alapítvány munkájában a tradíció és az innováció olyan módon fonódik össze, ami példaértékű a magyaroknak.

Balog Zoltán méltatta az alapítványnak a demokratikus átmenet során és az azóta eltelt években a politikai képzésben, az önkormányzati szervek erősítésében és a belügyi szervek képzésében végzett tevékenységét.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kkalman
Nem a demokrácia népszerűsítésére van szükség Magyarországon, hanem magára a demokráciára.
zöldszem
Balog, Balog egy kérdés!
Mi a különbség a demokrácia és a népi demokrácia között? - Ami a zubbony és a kényszerzubbony között.
lópicigáspár
A demokráciát érezni kell, mint a hitet! Feltételezem ez az álcsuhás nem tudja milyen érzés egyik sem!
kkalman
Nem a demokrácia népszerűsítésére van szükség Magyarországon, hanem magára a demokráciára.
m.macskosz
@zöldszem: A sútka jó, de mostanság kicsit sántít.
Demokrácia?
Mi az?
Népi demokrácia?
Mi volt az?
pbalage
a balog biztosan arra gondolhatott, hogy mindenki szavazzon rá, mert az az igazán és végképp demokratikus.
Amúgy valaki szavazott valamikor is a KDNP-re?
m.macskosz
@pbalage: Én elvből nem is szavazhattam volna rájuk, mivel ateista vagyok. :)
Persze, amennyire ezek keresztények, attól még...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.