Már napok óta nem mondott ellent saját magának a miniszterelnök, úgyhogy itt egy életrajzi jelentőségű tudathasadása. "Nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, vagy olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak" – mondta 2008-ban az ember, aki sohasem hazudott, és aki teljesen mást gondol a "magyar népről" kormányon, mint ellenzékben.

Orbán Viktor akkor azzal folytatta beszédét, hogy "aki elveszi tőlünk és a választott képviselőktől a valóság megismerésének jogát, az valójában puccsot hajt végre az egész magyar néppel szemben." A Fidesz-KDNP-tehát ma megpuccsolta a magyar népet, délelőtt ugyanis a kormány megszavazta a hazánkat évtizedekre eladósító, 10 milliárd eurónyi hitelt felemésztő homályos paksi bővítés 30 évre szóló titkosítását.

A 2008-ban még ellenézékből szónokló Orbán azt mondta:

"Nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak. Hogy mi ne tudhassuk meg, hogy pontosan honnan, kik, hogyan befolyásolják az életünket, és pontosan milyen gazdasági számítások alapján várhatjuk Magyarország fölemelkedését, vagy éppen meggyengülését. Ez a mi életünk! Ez nem a kormány biznisze. Ez a mi életünk, kedves barátaim. És aki elveszi tőlünk és a választott képviselőktől a valóság megismerésének jogát, 48 órával az aláírás előtt jelenti be, hogy egyáltalán valami készülődik, az valójában puccsot hajt végre a magyar alkotmányos rend, a magyar népképviselők és az egész magyar néppel szemben."

75 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Nem tudom melyik párt képviselője volt, de azt nyilatkozta elég bátortalan hangon, hogy a fidesz akár 500-600 millió forintot is lenyúlhat a Paks2 mutyiban. Na ettől a számtól szerintem szétröhögték magukat a fideszben, mert 500-600 milliárd lesz az inkább. Gondoljunk bele, a felcsúti gázszerelőnek csak az osztaléka volt egy évben 800 millió.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
miazavalami
@tivoli: Kicsiny hazánk sose fogja megtanulni, hogy egyedül is menne...
miazavalami
@tivoli: Tegnap 09.54-re.
Jaj te szegény! csoda hogy túlélted. Ilyen rémséget még King se tudna kitalálni...
tivoli
@miazavalami: ma, 16:13
Azóta is dadogok :-))
tivoli
@miazavalami: ma, 16:09
Itt-ott érdemes lenne megpróbálni, legalább néhány ágazatban az önállóságot!
csa-csa
@mariaberta: ezt az idióta "megpuccsolt" kifejezést?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.