Konferenciát tartott a Republikon Intézet a pártok és a civilek viszonyáról. Bár a külön beszélgetésbe ültetett civilek és politikusok erről pont nem beszéltek, de sok mindent megtudhattunk magukról a pártokról és stratégiáikról is. A civilek és a pártok kapcsolatát pedig jól jelzi, az öt civil meghívott közül csupán kettő hallgatta meg a pártokat, a hat politikus közül pedig nulla volt kíváncsi a civilek véleményére. Ami leginkább nem derült ki a konferenciából, az a beszélgetés tárgya, a civilek és a pártok kapcsolata volt. Ellenben minden politikus hozta a maga képét. Juhász Péter volt az anti-establishment liberális, aki felül akar emelkedni a pártpolitikán, és egyesíteni a népet a korrupció ellen, Fodor Gábor volt a meghívott kistestvér, akit mindenki elvisel az asztalnál, de senki nem érti, hogy került oda. Tóbiás József hozta a legnagyobb ellenzéki párt erős vezetőjét, és iránymutatást is megpróbált adni, Szabó Tímea volt a progresszív balos politikus, Kerék-Bárczy Szabolcs mondatai közben a fél terem az éppen kikötő BKV hajót nézte, Schiffer András pedig képviselte a dolgozókat, és az antiglobalizmust.  A republikonos Tóth Csaba volt a moderátor, aki nyitó kérdésében arra kérdezett rá, mi a pártok taktikája 2014 és 2018 között, és hogy férnek ebbe bele a civilek. Ezzel a politológus ki is nyitotta annak lehetőségét, hogy a pártvezetők bármiről beszéljenek. Így tett a névsorrendben első Fodor Gábor is, aki először megdicsérte az RTL Klubot, majd elmondta, hogy itt nem lesz azonnali kormányváltás, de kellenek az olyan eredmények, mint Újpest és Veszprém, majd hosszan ismertette a Liberálisok krédóját, aminek lényege egyébként három szóban összefoglalható: nyugatos kapitalista demokrácia. Sajnos a kérdésre, hogy mi lenne a párt taktikája, nem válaszolt, de ez talán érthető is. Juhász Péter szerint, mivel az illiberális állam ellen mindenkire szükség van, nincs szükség viszont a világképekre és az ideológiákra, mert le kell váltani Orbánt, és szembe kell szállni a korrupcióval (és az illiberális állammal persze), ehhez pedig túl kell lépni a pártlogikán, mondta az Együtt alelnöke. Szerinte nem összefogás kell, hanem együttműködés a célokért. A többiekkel szemben, ő beszélt egyébként a felvetett témáról is. Szerinte nem használni kell a civileket, hanem együttműködni velük, például a korrupció ellenes harcban, és a Milla volt vezetője szerint az is természetes, ha ezek a civil szervezetek nem állnak be a pártok mögé, nem is kell ezt erőltetni. Definiált is. Szerinte a civilek nemcsak a civil szervezetek, hanem minden állampolgár, az is, aki virágot ültet, vagy a helyi érdekekért tesz. Az Együtt pedig pont ezeket a helyi politikai közösségeket akarja erősíteni, és így akar elérni országos sikereket. Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK politikusa, aki januárban még a tüntetés szervezők ellenében ment volt a pártzászlókkal a MostMi tüntetésére, most a civilek függetlenségéről, és tükör-szerepéről beszélt, és arról, nem szabad rájuk telepedni. Szerinte az ott ülő pártok mind egyetértenek, hogy egy nyugatos demokrácia modelljére van szükség, és most együtt kell működni ezért a demokráciáért. Ezután futott egy furcsa kört, miszerint rendszer-ellenzékiségre van szükség, mert nem elég Orbánt leváltani, az Orbán-rendszert kell leváltani, láthatólag nem értve a rendszer-ellenzékiség fogalmát. Schiffer “konkrét” András rögtön helyre is rakta az egybegyűlteket. Szerinte Orbánék egy illúziót állítottak fel, amelynek lényege, hogy a kormány tud megélhetést adni az embereknek, és függetlenséget az országnak. Ilyen “barbatrükk” volt a rezsicsökkentés is, és erre kell választ adni. Szerinte az Orbán rendszerére adott válasznak három elemet kell tartalmaznia. Egyrészt, ki kell mondani, nincsenek sztárországok, amiket le kell másolnunk. A mi valódi szövetségeseink a periféria államok Kelet és Dél-Európában. Másrészt csökkenteni kell az ország gazdasági kettéosztottságát és függőségét, erősíteni kell a KKV-szektort, és valódi megélhetést kell adni a bérből és fizetésből élőknek, valódi alternatívát a dolgozói szegénységre. Harmadrészt pedig hiteles, és érthető antikorrupciós programra van szükség, nem korrupciós ügyekre való rámutatásra csupán. Hanem olyan törvényekre, amik garanciát jelentenek a korrupcióval szemben, illetve az olyan régi korrupciós ügyek feltárására, mint például az olajügyek, hogy a politikai elit visszaszerezze a hitelességét. De szerinte, ha ezeket meg is oldjuk, leváltjuk Orbánt, attól még nem lesz demokrácia Magyarországon. A valódi demokráciához ugyanis tömegmozgalmakra, munkás érdek-képviseletre, munkásmozgalomra van szükség. Az LMP társelnöke szerint, csak ezek az állampolgári aktivisták jelenthetnek kontrollt és garanciát egy demokráciában. Szabó Tímea szerint utólag látható, hogy nem végezték jól a dolgukat az elmúlt 20 év kormányai. A rendszerváltás után elvesztett munkahelyeket máig nem tudta pótolni a magyar gazdaság. Szerinte pontosan ezért nem az illiberális állam a főprobléma, az csupán tüntet. A probléma, hogy nincsen hihető víziója az ellenzéki pártoknak egy másfajta kormányzásról. Ellentétben a PM-mel amelynek van víziója, ez a vízió pedig az, hogy mindenki jusson megélhetéshez, az alapjövedelem. Ha pedig az ellenzéki pártok nem mutatják meg, azon felül, hogy mi az, ami nem tetszik a jelenlegi rendszerben, azt is, hogy hogyan csinálnák másképp, hiába vannak minden nap benne a tévében, a választók nem szavaznak majd rájuk. Szabó szerint le kell bontani a civilek és a pártpolitika között lévő falat, és erre jó példa Kész Zoltán sikere. Tartalmi alapú együttműködésekre van szükség, és ilyen volt Kész Zoltán támogatása is, hiszen gazdasági témában valószínűleg nem támogatta volna Készt a PM, de Veszprémben a kétharmad lebontására szövetkeztek, és ennek meg is lett az eredménye. Szerinte veszélyes, hogy Tapolcán az MSZP indít jelöltet, és nem civil jelölt fog indulni, mert a választók egy jobbikos és egy független jelölt közül a függetlent választják, de egy MSZP-s és egy jobbikos jelölt közötti választás már nem ilyen egyértelmű. Végül pedig elmondta, a PM szerint a szegénység ellen, és nemcsak a dolgozói szegénység ellen kell egy közös összefogást, víziót létrehozni, és ez tudja leváltani 2018-ban Orbánt.  Az első körben végül Tóbiás József szólalt fel. Szerinte 2014 egyik tanulsága, hogy az az összefogás, ami létrejött, távol tartotta a civileket a politikától. Az MSZP most a helyi civilekkel keresi a kapcsolatot, hogy mind a 106 választókerületben megfelelő helyi alternatívát tudjon felállítani. Helyileg beágyazott képviselőt indítottak Újpesten és Veszprémben is ilyet támogattak, mert ez az esély a sikerre. Szerinte megértéssel és türelemmel kell a civilek felé fordulni, és nem szabad rájuk telepedni. Szavai szerint meg kell találni a közös pontokat, és azokat a civileket, akik részt akarnak venni Orbán leváltásban, és ki kell találni a közös Magyarország képét. De ennek a képnek a kialakításához egy nagyon nehéz folyamaton kell végigmenni. Ugyanis egyszerre kell választ adni a kétsebességes Magyarország mindkét részének. Egyrészt a modernizációt igénylő nagyvárosi Magyarországnak, másrészt pedig annak a Magyarországnak, aki most a szegénységgel küzd. Tóbiás szerint dolgozni kell, és akkor bővülni fog az ellenzéki politikai tér, de sokat is kell dolgozni, hogy bővüljön az ellenzéki politikai tér. És itt jött el a legerősebb politikai mondás a beszélgetésben. Tóbiás azt mondta, nem háttéralkukra van szükség, hanem előválasztásra, méghozzá olyan előválasztásra, aminek eredményeképpen 106 helyi jelölt áll majd ki Orbánék ellen, méghozzá 106 olyan jelölt, aki meg tudja fogalmazni a helyi igényeket, és ezekből az igényekből tud összeállni egy országos politikai vízió. A következő körben lehetőség volt reagálni is, és Tóth azt a trükkös kérdést tette fel, mi szükség akkor az eddig elhangzottak után pártokra? Itt kezdett érdektelen lenni a beszélgetés. Fodor Gábor szerint együttműködésre van szükség, de nem ért egyet Schifferrel és Szabó Tímeával, hogy rossz volt az irány az elmúlt 20 vagy 25 évben, mert szerinte csak az elmúlt 10 évben volt az. Schiffer közbeszólásában jelezte is, hogy mi lehet Fodor értelmezése mögött, nyilván az, hogy részese volt ezeknek az éveknek. Fodor szerint azért se szabad beszélni az elmúlt 25 év hibáiról, mert az a Jobbikot erősíti. Fodor szerint egyébként van demokrácia, mert lehet tüntetni, meg választáson elindulni. Juhász szerint Fodornak nincs igaza, mert Orbán rendszere, ugyan még nem kifejlett diktatúra, de már nem is demokrácia. De Juhász szerint Szabóék víziója se vízió, mert kevés az 50 ezer forint, majd azt is mondta, erre nincs is szükség. De szerinte nem is a pártoknak kell vízió, hanem helyi vízió kell, ideológiáktól függetlenül, és egyébként is túl kell lépni a pártpolitikán, fűzte hozzá már-már mantraszerűen az Együtt alelnöke. Schiffer szerint Magyarországon alacsony a politikai aktivitás, míg máshol, például Svédországban a lakosság 70%-a végez valamilyen aktivista, önkéntes munkát, addig itthon ez a szám 2%. Pártokra pedig szükség van, és a görög és a spanyol példa is mutatja, a pártok tudják felszívni, képviselni és tartalommal megtölteni az elégedetlenséget. Az LMP társelnöke a folytonosan előkerülő ’Orbán, takarodj!’-ról azt mondta, nagy akarásnak nyögés a vége. Kerék-Bárczy pedig hozta a nap legvadabb indoklását, szerinte azért van szükség pártokra, mert az emberek rájuk szavaztak, még ha nem is mentek el szavazni. Szabó szerint is fontos a helyi politika, ezért indították el már 4-5 városban a Zöld Terasz helyi klubjaikat, Juhászra reagálva pedig elmondta, az 50 ezer forint is sok embernek nagy segítség, és akkor, amikor a kormány ilyen megszorító intézkedéseket vezet be a szegények ellen, akkor minden pártnak oda kellett volna láncolnia magát a minisztériumokhoz. Végül Tóbiás zárta a beszélgetés érdemi részét. Szerinte Ajkán, a tapolcai körzetben az lesz a kérdés, lehet-e bővíteni az ellenzéki politikai teret. Szerinte még sokat kell dolgoznia az ellenzéknek, hogy meglegyen a megfelelő 106 jelölt, és a választók számára életképes vízió, és ezzel ma még az MSZP sem rendelkezik. De el kell kezdeni dolgozni, mert magától nem oldódik meg a dolog.  

Forrás: Kettős Mérce
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.