120 esztendővel a nemzetközi nőnap történetének első epizódját követően, 1977-ben nyilvánította az Egyesült Nemzetek Szövetsége március 8. napját a női jogok és a nemzetközi béke világnapjává. Míg a 20. század elején ezen a napon dolgozó nők tízezrei vonultak az utcákra, hogy különféle követeléseiknek hangot adjanak, a 20. század második felében, különösen a Szovjetunió érdekszférájához tartozó országokban, a szocialista propaganda eszközévé lett, míg mára sokhelyütt jelentésfosztottan leginkább a virág- és édességüzletek forgalmát növeli. 1857. március 8-án több tízezer New York-i ruhagyári munkásnő vonult az utcára, hogy jobb munkakörülményekért, a napi munkaidő csökkentéséért és a nők politikai egyenjogúságáért tüntessen. 51 évvel később szintén ezen amerikai nagyváros varrónői érezték úgy, hogy adózva elődeik emlékének, tömeges felvonulással adnak hangot azonos tárgyú követeléseiknek. A nőket hátrányosan érintő gazdasági és politikai egyenlőtlenségek a jelek szerint fél...

Forrás: ujkor.hu
Feltöltő: Jesper
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Linna
Nekem, mint nőnek az a véleményem, hogy ez is inkább a férfiak napja. Ez az "ünnep" is tehertöbblet a nőknek (előkészítés, szervezés stb.), nem is beszélve a férfiak ivászatos ünnepléséről. Bocs és tisztelet a kivételnek. Ráadásul nem is szól az egyenlőségről, teljesen okafogyott rendezvény.

Majd ha a férfiak könnyítenek a nők dolgain, akkor majd ünneplek. De szerintem azt nem fogom megérni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.