Mintegy félmillióan élnek tartós szegénységben, és két és fél millió ember tartozhat az alsó középosztályhoz, de őket is "komolyan fenyegeti a lecsúszás veszélye" – ismerte el az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc és az M1 Ma reggel című műsorában.

Balog Zoltánt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a miniszter pénteken bejelentette: 905,8 milliárd forintot költ Magyarország szegénységellenes stratégiára a következő hét évben. Ebből tartósan rászorulókra mintegy 95 milliárd, az alsó középosztályra 540 milliárd, a középosztályra 270 milliárd forint jut, míg a "felső tízezerre" egyáltalán nem költenek – hangzott el a pénteki budapesti sajtótájékoztatón azt követően, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programot.

A miniszter a Kossuth rádióban úgy fogalmazott: nagy vita van a szegénységről, ami "nem nélkülözi a pártpolitikai manipulációt". Hozzátette: a kormány szerint súlyos a helyzet szegénységügyben, de ha komolyan veszik a Központi Statisztikai Hivatal által mért adatokat, amelyeket az Európai Unió statisztikai rendszere hitelesít, akkor elmondható, hogy a jövedelmi szegénység kismértékben csökkent, ez azt jelenti, hogy van kilépési lehetőség a nagyon mély szegénységből, amely "elsősorban a közfoglalkoztatásnak köszönhető".

Közölte: körülbelül félmillióra becsülik azoknak a számát, akik tartós szegénységben élnek, kettő és fél millióra azokét, akiket "klasszikusan alsó középosztálynak neveznek", őket "komolyan fenyegeti a lecsúszás veszélye", és körülbelül "6,7-7 millió ember a klasszikus, megerősödött középosztály".

Balog Zoltán hozzáfűzte: a leghátrányosabb helyzetű térségek az ország keleti, északi részein találhatók, amelyek "nincsenek bekapcsolva az ország vérkeringésébe", ott él a legtöbb szegény ember – fűzte hozzá. Ezért a program fontos célja a területi hátrányok kiegyenlítése, hogy ott segítsenek, ahol a leginkább szükség van rá.

Emiatt olyan javaslatot visznek tavasszal a kormány elé – mondta –, amely szerint az állami szolgáltatásoknak, az oktatásnak, az egészségügynek, a szociális és a kulturális ellátásnak is annyira rugalmasnak kell lennie, hogy a hátrányos helyzetű térségekben más módon, adott esetben erősebben, intenzívebben jelenjen meg. Példaként említette, hogy kisebb csoportlétszámnál is fejlesztő pedagógusokat kell biztosítani, mert "a gyerekeknél kell megtörni a szegénység ördögi körét", ők a legveszélyeztetettebbek, a legkiszolgáltatottabbak.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nemjoezigy
Olyan tudathasadásos érzés volt hallgatni az orbáni és a balogi beszédet a szegénységről, ami szerintük (fideszkdnp) eddig nem is volt, nincs is.
1. Akkor mire megy majd el ez a pénz?
2. Ezzel a dumával szembe megy a valóság, a mégis meglevő szegények helyzetének további nehezítése! (különböző eddig meglevő támogatások megszüntetése)
3. A szegények számát tovább növelik az egyéb rendelkezéseik, törvényeik. Hogy jön ki ennek eredőjeként a szegénység csökkentése.
Borítékolom: SEHOGY!
Az eredmény az lesz, hogy a gazdagok tovább gazdagodnak (még ebből a szegénység elleni 905,8 milliárd forintból is)
Mert ne feledjék, hogy a tiborc, mészáros, csányi és egyéb dúsgazdag vállalkozók az 'alkalmazottaik' kizsákmányolásából gazdagodtak meg és építették -sikerrel- a szegénységet!
szaboria1
Balogh tiszteletes úr jobban figyeljen a ref.papok észrevételére is.
nemjoezigy
te köcsög balog! Egy kis olvasnivaló, ami közelebb van a valósághoz mint a ti fideszkdnp számai: "Az Európai Unió statisztikai hivatalának 2014. novemberi adatai szerint Magyarországon a lakosság 26,8 %-a él súlyos nélkülözésben. Szlovákiában ugyanez a szám 10,2 %, míg az uniós átlag 9,6 %. Különösen súlyos probléma a gyermekszegénység: a 7 évesnél fiatalabbak szegénységének terjedését egyedül Magyarországon nem sikerült megállítani." : www.168ora.hu/itthon/balog-zoltan-felmillioan-elnek-tartos-szegenysegben-134289.html

A kormány jól teljesít, a gazdagok fele! És így az átlag se rossz!

balog: "míg a „felső tízezerre” egyáltalán nem költenek" Ezt meg humornak szánta?Nincsen nevetős kedvünk!
Egyébként ez sem igaz, mert ebből fognak majd "segíteni" és ugye az is pénzbe kerül.
papa.49
,,Ájtatos esztergányoló,, a fél millió elől elfeledted a 3 milliót, mert így helyes 3.5 millióan élnek mély szegénységben, attól hogy hazudsz nem lesznek kevesebben!!!
Bercifiu
Atyám+ Aki hazudik az lop, aki lop az kdnp barom.
miazavalami
Mit beszél ez?
valaki vágjon már hozzá egy tányér kutyaboltban vett csirkefarhátból készült húslevessel!
Ahhoz barmok hogy felmérjék a valós helyzetet, de ahhoz is hülyék hogy csenbben maradnának.
Nil
kicsit többen
és a megoldás - elvenni azt a kicsit is amit még kapnak, hátha jöhetnek helyettük a kínaiak, akik nem gazdasági bevándorlók és jó pénzt fizetnek az állampolgárságért-szépen sárgul a magyar nép ... látszik hogy vezetőink nem olvasták a Bibliát

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.