Vigyázó blog tett közzé egy hangfelvételt, amin Sneider Tamás, a parlament jobbikos alelnöke hallható. A politikus még 2014 őszén járt Szekszárdon, ahol helyi Jobbik-aktivistákkal és a Betyársereg tagjaival beszélgetett. A felvételen többek közt azt mondja a Jobbik "cukikampányáról", hogy kedves, aranyos gyereknek kell lenni, hogy az időseket is megszólítsák, de biztosít róla, hogy a Jobbik nem változott, csak a kommunikációja.

"(A Jobbik) nagyon feljött a Dunántúlon hál’ Istennek, mert jönnek a cigánybűnözők és gyilkolják az idős embereket, ezt most már nagyon jól el tudjuk mondani, az idős ember azért szavaz ránk, hogy megvédjük őt. Mit akar egy idős ember? Békét. Nyugalmat. Ezt kell nekünk sugallnunk. És ezért nem szabad nagyon erőszakosnak tűnni, mert akkor azt mondja, hogy jaj ez sem lesz jobb, mint a cigánybűnöző."

- vall a felvételen Sneider a Jobbik álarcáról.

A parlament alelnökét többek közt arról is kérdezte a beszélgetőtársa, mit szól ahhoz, hogy személyi titkára, Dér Zsolt felvette a muszlim vallást. Sneider szerint őt ez nem zavarja, szíve joga, sokkal jobb, mintha zsidó hitre tért volna át.

Dér egyébként délszláv háborús veterán és jelenleg is a Betyársereg tagja. Az rasszista szervezet börtönviselt vezetője, Tyirityán Zsolt úgy mutatta be őt a többi tagnak, hogy azért vett részt a háborúban, mert

"gyilkolni akart és ezért is megérdemel egy tapsot".

A Betyársereg tapssal köszöntötte a kijentését.

Bár Vona Gábor korábban tagadta, Sneider szerint van stratégiai szövetség a Jobbik és a Betyársereg közt. Sneider arra is kitér, szerinte milyen származású Orbán Viktor:

(...) én nem hittem el sokáig, hogy cigány származású Orbán Viktor, de igen, az anyja az cigány.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Értetlenül állok azok előtt, akik ezekben látják a jövőt. Én azt mondom isten mentsen meg bennünket tőlük.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
@karma1: Mondjuk, igazad van drágám, oda sem kell figyelni az ilyenre! Csak felhúztam magam és nem tudtam szó nélkül hagyni! Tőlem nem hallasz negatív kritikát magadról, mert nincs miért! Amúgy meg gratulálok, jól visszamondogattál neki! És viszont köszönöm én is neked, hogy te is kiálltál mellettem! (megölelget)
karma1
@Desischado: Imadom ezt a forgatokonyv-stilusu jelzesrendszert (jokedvuen osszekacsint)! En sem szoktam senkivel szemben sem mocskolodni, egyebkent vele sem tettem, visszagorgettem a levelezest,... Na , mindegy, nem tudom, miert erzi valaki ugy fideSS-nyik letere, hogy itt kell osztania az eszt, amibol neki is alig van? Miert nem megy az orban-hivok oldalara? Igaz, ott nem tunne ki, es talan a megfelelo poziciba se kerulhetne elerni a Megtisztelo Nagy Ulepet , mint ahogy annyian teszik...
Legyen szep hetveged, Kicsim, nemsokara ebredsz...:o))))
magyarbakancs
@rugacs: Látod én sem vagyok hiba nélküli.
Legalább belátom nem ügy mint a nemzeti oldalon tanyázok.
magyarbakancs
@rugacs: Soha nem voltam komcsi.
Baloldali vagyok és mindig a két kezem munkájából éltem.
Nem nyaltam egyetlen egy párt hátsóját és nem szeretem a pártokat.
Nem döngetem a mellem és nem viaskodok mindennapos indentitás zavarral mint a nemzeti g*ci oldaliak.
Mindig bizonygatják mekkora magyarok.
magyarbakancs
@karma1: Nem hagyom mert utálom a mell döngetést és a folytonos nemzeti oldal hangoztatást.
Volt már belőle konfliktusom ormányon kormányoztam az egyiket.
Desischado
@karma1: Én sem értem, miért jó neki, hogy közutálatnak örvend, és sorra kapja a tockosokat. Lehet, hogy maczohista. Köszönöm, nektek is legyen szép napotok, drágám!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.