Több milliós területalapú támogatáshoz segítette rokonait az MVH egykori dolgozója. A szabolcsi férfi élettársa és annak rokonai 64 hektár földterület után vettek fel pénzt úgy, hogy a földeknek sem tulajdonosai, sem használói nem voltak. Az MVH kirendeltségén dolgozó alkalmazott nyilvánvalóan hozzáfért azon területek adataihoz, helyrajzi számaihoz, amelyekre a tényleges tulajdonosoktól nem érkezett támogatási igénylés. Ezeket az információkat kihasználva, a rokonok sorban benyújtották területalapú támogatási igényeiket, és mintegy 3 és fél millió forintot vettek fel jogosulatlanul. A nyomozás eddigi adatai szerint a pénzt főként lakáshitel törlesztésére, részvények vásárlására fordították. A pénzügyi nyomozók három gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt, emellett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal dolgozója ellen hivatali visszaélés miatt is feljelentést tettek a rendőrségen.

Forrás: nyiregyhaza.hu
Feltöltő: Canada
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
" az MVH egykori dolgozója. "
Ez így kit érdekel ?...az lenne a lényeg hogy fideszes vagy mszp-s volt-e...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.