Új Magyar Köztársaságot! mottóval kezdődött demonstráció civil szervezetek és ellenzéki pártok szimpatizánsainak részvételével vasárnap délután Budapesten, a Keleti pályaudvarnál. A Baross téren a rendezvény kezdetére, a szervezők becslése szerint, mintegy 5-10 ezren gyűltek össze.

Az ellenzék új magyar köztársaságért tüntetett – bejelentették a csodafegyvert

A Facebookon meghirdetett rendezvény szervezői meghívójukban azt írták: március 15. a szabadság, a polgári jogegyenlőség, a közteherviselés és a függetlenség szimbóluma, egy olyan köztársaságé, amelyet szerintük a Fidesz kormányzása megszüntetett.

A pályaudvarnál egy teherautón felállított rögtönzött színpadon Vajda Zoltán, a "60ezren a magánnyugdíjukért" Facebook-csoport képviseletében azt mondta, céljuk, hogy ledöntsék az "orbáni kártyavárat", és ezért tenni is akarnak.

Többek közt felszólalt Kész Zoltán is. A veszprémi időközi választáson a baloldali pártok támogatásával parlamenti mandátumot szerző képviselő Orbán Viktort diktátornak nevezte, és arról beszélt, hogy a kormányfő eredetileg is keletre, Moszkvába akarta vezetni az országot.

A tüntetők bejelentették azt is, népszavazást akarnak kezdeményezni az Orbán-kormány több intézkedésével szemben. A kérdések többek közt a politikusok vagyonának átláthatóságáról, a korrupcióról és a paksi bővítésről szólnak. Az összes kérdés itt olvasható el.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
@Csizmás Kond: 16:41
Mire alapozod a csőcselék jelző használatát ?
A tüntetés rendzavarás nélkül, kultúrált módon, nagyrészt jóarcú résztvevőkkel szélsőséges megnyilvánulások nélkül zajlott le.
Nem volt kuka gyújtogatás, kirakat betörés, rendőrök elleni erőszak stb.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rugacs
Már megint ez a fránya nyelvtan...!! :-D
"Ha előtted elesik egy fiatal sportoló, vagy egy idős, beteg ember, kihez szaladsz felsegíteni? Ha a pirosnál egy beteg hajléktalan, vagy egy jól öltözött öltönyös ember kéreget, kinek adsz ha már szándékodban áll adni?"
A "vagy"-ok helyett ide "és" kell írni, mert ha már a ténymegállapítás esetén is vagy van, az azt jelenti, hogy vagy az lett rosszul, vagy a másik, tehát nem kell választani, hogy melyiket lássák el!
Ha viszont a kérdés arról szól, hogy ha két különböző ember lett rosszul, akkor melyikhez megy az ember ellátni, akkor a "vagy"-ot a kérdésben kell elhelyezni: a sportolót VAGY az öreget ...
Imádom, amikor magukat okosnak (mit okosnak, qrva magas iq-júnak!!) valló emberek ily ostobán fogalmaznak... :-DD
miazavalami
@Csizmás Kond: Hogyne! Jóval többet kapnak vissza, mert többet fogyasztanak...
Aki Én
@rugacs: 14:11 Miután utána olvastam, nekem is feltűnt ez az apró hiba, amitől a lényeg abszolút érthető. A suttyó suttyó marad, még ha okoskodik is. Ha nem érted a lényeget, akkor egy pöcs vagy. Ha csak kötözködni akarsz, akkor meg egy nagy pöcs. Ismerem a fajtádat te ostoba fajankó. Ha már kiemelkedni nem tudsz, megpróbálsz másokat lenyomni, így akarsz kitűnni. Rendszeresen javítasz ki másokat, persze okoskodva, nagy pofával. Ugyanakkor rengeteget hibázol ahhoz képest, hogy ezt lesed és hangsúlyozod másoknál. Ha már ilyen nagy a pofád, legalább lenne alapja. Marad a véleményem: Egy ostoba, nagyképű, erőszakos senki vagy és PONT!
De, hogy konkrét legyek, csak a mai butaságodból néhány:
jómódú hosszú ,,ú"!
A ,,többől gazdagodnak" is helytelen ebben az értelemben.
olyan sincs, hogy ,,sokszori", olyan van, hogy többszöri.
Ha gondolod keresek még...
rugacs
Pattanásosképű orrtúró suhancok használják ezt a nyelvezetet sértődöttségükben és mellőzöttségükben. Akit nem ért meg otthon anyuci és apuci, de a neten, ami elé szinte odanőtt a hájas, lottyadt ülepe, nagyfiúként adhatja elő magát. Itt valaki lehet, - szerinte. De, ha tudná, ez a szánalmas kis senkiházi, a kutya se veszi komolyan, itt sem. Ilyen infantilis dumától legfeljebb tini haverjai nem kapnak röhögő görcsöt. Persze én értem, a virtuális világában a qrva magas iq-nak nem feltétele a helyesírás és az anyanyelv alapszinten való ismerete. Sokkal inkább a nagy arc, az óriási önbizalom és főleg az obszcén szavak használata.
A normális emberek ugyan kiközösítik, de a söpredék között biztos helye van. :-D
kukac50
Azért jó megfogalmazták a tüntetésen fellépő szónokok, hogy mit szeretnének az emberek!
JAJMÁR
@rugacs: 23:42 Nyugi már, kutyus :) Mert mi az, hogy a "kutya se"? amikor itt reagálsz hosszan rá az aranyos kutyus avataroddal? Nekem sem tetszik az alpári és trágár hangnem - írás - ezért nem használom, másoknál pedig figyelmen kívül hagyom. Ez jó módszer, ajánlom neked is...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.