A március 15-én elindult nemzeti hírtévét összerakó kollégák közül senki nem mert szólni, hogy ezt ennyi idő alatt lehetetlen megcsinálni, noha ezzel szinte mindenki tisztában volt – írja a hvg.hu.

A lapnak nyilatkozó MTVA-s források szerint a méregdrága új technika nem jött meg időben, ezért nem tudták megtanulni használni, a seregnyi új gyakornokot úgy selejtezték, mint a rossz zoknit, a maradékot pedig egyből a mélyvízbe dobták.

Az M1-et belülről ismerő kolléga állítja: "Soha nem fogják elismerni, hogy felelőtlenül indították el, és időben vissza kellett volna táncolni. Benn most is megy a vetítés: egymásnak magyarázzák, hogy ezek a kezdeti nehézségek. Hogy merne bárki mást mondani, miután Szabó László Zsolt vezérigazgató ezt nyomja?"

Egy másik híradós véleménye az, hogy az igazi felelőtlenség a minimális szakmai múlttal rendelkező kollégákkal való indulás volt, miután a minőségi műsorkészítőket kirúgták. Pár hét alatt lehetetlen megtanulni azt a bonyolult rendszert, amivel a híradókat csinálják, így nem véletlen, hogy volt olyan munkatárs, aki március 15-én zokogva ment ki a vezerlőből, meg olyan is, aki régi kollégákhoz rohant, hogy segítsenek.

Németh Zsolt hírigazgató a stábnak egyértelművé tette, hogy nincs apelláta, az új adó elindítására vonatkozó felsőbb utasításnak akkor is teljesülnie kell, ha gyakorlatilag lehetetlen. "Azt mondta a munkatársaknak, hogy ’nagy kaland’ lesz, mert hiába kevés rá az idő, de március 15-én reggel akkor is ott fog ülni és be fog jelentkezni a műsorvezető" – idézte egyik forrásuk.

Szó esett még a legendássá vált "Ádár János" elütésről is, ami a forrás szerint pár éve elképzelhetetlen lett volna. "A feliratot készítő grafikus persze elütheti, de utána ezt még triplán ellenőrizni kell, mielőtt kimegy. Ha az államfő neve ismétlésben is le tudott menni rosszul, az azt jelenti, hogy még a műsorban sem nézték meg. Mert itt tényleg mindenki csak arra figyel, hogy politikailag rendben legyen minden, nehogy kimenjen valami, ami felül nem tetszene" – tette hozzá.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Majd ez lesz Paks2-vel is? Úgy indítják majd be, hogy itt lötyög, ott szikrázik, de átadáskor akkor is be kell indítani.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zöldszem
@Strong: arra gondolsz: ez csak a gépzaja?
Mert ez inkább ágyúzaj!
nyanya001
Ez mindennek a legalja !
Legalább kezdte volna újra ez a baromarcú !

propeller.hu/itthon/3078101-nagy-kaland-lesz-igy-futott-neki
karma1
@human: 08.20-ra: Hat Rakosi elvtars szulinapjan is elindult a 70-es troli (vagy hanyas?)
A lenyeg az, hogy neki se merte volna megmondani senki sem, ha valamit lehetetlen lett volna megcsinalni tervszeruen, mert akkor az illetot azonnal elvitte volna a nagy fekete lefuggonyozott auto, mert szabotalt...

Nem valtozott Ma.o.-n semmi, ugyanazok ulnek ma is kormanyon, (fiatalabb kiadasban, meg raffinaltabban), mint '56-ban es elotte, a szepemleku Rakosi rendszerben...
Strong
@zöldszem: Inkább úgy mondanám, hogy az elmérgesedő Simicska - Orbán tragikomédia miatt gyorsan be kellett indítani egy alternatív híradási lehetőséget a kormánynak.
A kapkodás miatt sikerült találni egy csomó dilettánst, akik ezt a színvonalt tudják biztosítani.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy majd belejönnek, és akkor megy minden - mint a karikacsapás...
Január
Nem lett volna semmi különösebb baj, ha augusztus 20-án indítják ezt a csatornát.
Fontos a jó előkészítés, ez most elmaradt. Hamar munka sosem jó.
Nem volt egy ember, aki megmondja, hogy ne kérjen lehetetlent a politika, Itt szaktudás szükséges, kevés jó pártkatonának lenni.
Kérni és kérdezni is tudni kell!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.