Lélektanilag lenne fontos, hogy az április 12-ei tapolcai időközi választást megnyerje a Fidesz-KDNP – mondta Bayer Zsolt újságíró a Civil Összefogás Fórum és a Békemenetet szervezők nagygyűlésén hétfő este Sümegen.

A helyi művelődési házban több mint 250 ember előtt a publicista hangsúlyozta: azért fontos ez a mandátum, hogy a jobboldali közösség visszanyerje önbizalmát.

Mini békemenetet tartott a CÖF Sümegen

Hétfő délután a szervezők autóval érkeztek Sümegre, ahol a kegytemplomban tartott szentmise után több százan vonultak át zászlókkal a művelődési házba.

Bayer Zsolt a veszprémi időközi választás eredményét úgy értékelte: a voksolás megmutatta, hogy az egyesült összbaloldal "egy darabbal több embert nem vitt el az urnákhoz", viszont azokat, akik korábban elmentek rájuk szavazni, most is elvitte.

A Fidesz-szavazók közül viszont tízezer ember otthon maradt, kivárt, de nem ment el másra voksolni – tette hozzá.

Ennek hátterében Bayer Zsolt egyrészt azt látta, meg akarták büntetni a Fideszt, másrészt azt, hogy három nyert választás után a fideszes szavazók nem voltak motiváltak.

Az ellenzék viszont úgy vágyott a sikerre, mint egy falat kenyérre, mert 2006-óta nem nyertek semmit sem – mondta.

Ifj. Lomnici Zoltán, a szervezet szóvivője a sümegi felvonulás kapcsán kijelentette, az itt vonuló néma, nyugodt tömeg tanúbizonyságát adja, hogy az erőt fel lehet mutatni csendben és békésen is, nem csak hangosan és kiabálva.

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum elnöke kijelentette: a keményen dolgozó magyar embereknek a nyugati szakmai körök szerint is jó kormánya van, amit Magyarország felminősítése is mutat.

Mini békemenetet tartott a CÖF Sümegen

A magyarországi demokrácia erős többségű társadalmi kohéziót jelent, miközben érvényesülnek a jogállamiság kritériumai. Az ország 2010 óta elindult fejlődése az addig még soha nem látott nemzeti összefogásnak köszönhető – vélekedett.

Fenyvesi Zoltán, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a választás tétjeként azt jelölte meg, hogy a 12 ezer milliárd forintos fejlesztési forrásokból mennyit sikerül a választókerületbe hozni. Várakozásai szerint óriási lesz a harc, mert mind a 106 választókerület képviselője szeretne minél több támogatást térségének.

Legfőbb céljaként a munkahelyteremtést jelölte meg. Hangsúlyozta, minden olyan programot támogat, amely "a korán kelő, keményen dolgozó embereket", akik "a vállukon viszik az országot" segíti.

Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
De nem ám gyalogosan, hanem luxusautóval .
Kár, hogy nem volt pár záptojás a sümegieknél !
instagram.com/p/0kzLmMu8yX/
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hellcat
Nem vezette őket valaki véletlenül egy síppal bele egy folyóba?
human
Az sem elhanyagolható, hogy oda szállított CÖF-ösök voltak.
karma1
@lajospapa: 20.22-re: Kerdesed banto - mondana a zsoti, hat nem latod, hogy tokig civilek? Csak akkor azt nem ertem, hogy a zsoti me'r akarja, hogy a COF tevekenysege altal megint egyseges legyen a JOBBOLDAL???

Aze'r ma'n ez a zso'ti gyerok is kitana'hatna', hogy megis, mi a losz@r ez a jarokeretes edzes a nyuggereknek: kiallas a politikamentesseg es a zemberek mellett, vagy letenni a voksot a fideSS es a jobbik partjan?

Na, most meg vagyok hasonulva...:o(((
nem
"B" verzió a kis-nagy békemenethez (averzió) :

Kis pöcsök, terepjáró.
Vagy ha nincs terepjáród, állj egy olyan mellé, akinek van kis pöcse és terepjárója.
A rossz hír: Attól még nem lesz sem nagy pöcsöd, sem terepjáród, ha melléjük állsz.
A jó hír: Az... nincs. Bocs!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.