A magyar kormány előrehozta a jövő évi költségvetés és az adótörvények megvitatásának időpontját – értesült a hvg.hu. A gazdaság szereplői ezek szerint a tervezetthez képest már fél évvel korábban elkezdhetik a felkészülést. A párt azzal érvelt, hogy ezáltal a jövőre nézve kiszámíthatóbbá válik az ország gazdaságpolitikája.

A költségvetésről szóló tárgyalást elmondásuk szerint azért rendezik meg előbb, mert nem akarnak két éles vitát is felvállalni a parlamentben. Június második felében és július elején rendkívüli ülésszakot is be fognak iktatni.

Az unióban rekordernek számító 27 százalékos áfakulcs – Varga Mihály által javasolt – csökkentésének lehetőségéről a Fideszben hallani sem akarnak, nincs támogatottsága a párton belül a javaslatnak. Véleményük szerint, ehelyett inkább a gyermekek után járó adókedvezményeket kell bővíteni, valamint a szociális munkások és a közalkalmazottaknak számára életpályamodelleket kell kidolgozni.

A reklámadóról a kormány április 8-án fog tárgyalni. A Nemzetgazdasági Minisztérium az idei évre tervezett összeget mindenképpen beszedné, ezzel ellentétben Lázár János és Rogán Antal a kis cégeket mentesítené a fizetési kötelezettség alól, amely ellenben bevételkiesést eredményezne. Tervük szerint a kulcs 50 millió forintos reklám-árbevételig 0 százalékos lenne, az összeg fölött pedig 5,3-5,5 százalék.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
@human: Szerintük pedig már az elektronikus fuvarjelentésekkel megszünnek az ÁFA csalások...bizonyára mi gondoljuk rosszul.
tivoli
Pedig az áfacsökkentés lenne a legbiztosabb módja a gazdaság élénkítésének, s korántsem biztos, hogy a megvalósítás után kevesebb bevétele lenne a kormánynak.
human
@eszegfu: Ja tényleg. A fuvar jelentések hova futnak be? Mert ha a NAV-hoz, akkor jó tudni, hogy ott Orbán vejének testvére a fő informatikus.
Hellcat
Még szép, hogy nem...hát megmondták...ha alacsony lenne az áfa akkor nem érné meg elcsalni!!! Mégis, hogyan csalna el a fidesz maffia ezer milliárdokat ha alacsony lenne az áfa?
coni
Az elvárt és a befizetett ÁFA különbsége a kedvezőbb számítás szerint is évi 900 Millió és évről évre nő. Csak addig éri meg elcsalni amíg ilyen magas az egységnyi haszon.
Kérdés, hogy a jövőben is a Tesco árulja a 165 Forintos Koronás Cukrot és a 300 Forintos napraforgóolajat vagy átkerül a CBA-hoz? Természetesen csak vasárnap.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.