A fővárosi önkormányzat több mint félmilliárd forintot szedne be az otthonokba költöző idősektől, valamint rokonaiktól a fekvőhelyekért cserébe – írta meg a Népszabadság.

A Fővárosi Közgyűlés hétfőn tárgyalt az idősek otthonával kapcsolatos egyszeri belépési hozzájárulás bevezetéséről, amelyet el is fogadott. Ez alapján az összeget az intézményekbe költöző új lakóktól a magasabb színvonalú férőhelyekért cserébe kérnék el.

Korábban az állam és az önkormányzatok fenntartói nem szedhettek be pénzt, a belépési díj kizárólag a magánszolgáltatói piacon volt csak ismerős. A szociális törvényt tavaly módosították oly módon, hogy a kormány úgymond átruházta az önkormányzatokra a segélyezést, így végül megadatott a lehetőség, hogy pénzt tudjanak beszedni az idősektől. Első körben a főváros júliustól írja elő az átlagot meghaladó szintű intézményeknél a díjszabást. Ezeknél a helyeknél eleinte maximum hatmillió forintot fizettetnének ki, de a térítési díj havi összege is meg fog emelkedni.

A fizetős helyek a budapesti önkormányzat három legszebb intézményében és tagotthonaiban találhatóak. Összesen 232 férőhelyről van szó.

A hozzájárulási díjat a következő intézmények fogják kérni: kőbányai Halom és Gergely utcai, a XI. kerületi Kamaraerdei és Rupphegyi úti, XII. kerületi Kútvölgyi úti és a III. kerületi Ányos utcai idősotthon.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Vizual
És ha nem fizet kirakják az otthonból ? Mert egy fix összegért ment oda, plusz havi egy összeget fizet. Jaja. Már az idős otthonokat is megvágja ez a keresztényi szeretettől átfűtött bagázs. DE hol fog az öreg melegedni, ha zárva vannak a boltok ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Vizual
És ha nem fizet kirakják az otthonból ? Mert egy fix összegért ment oda, plusz havi egy összeget fizet. Jaja. Már az idős otthonokat is megvágja ez a keresztényi szeretettől átfűtött bagázs. DE hol fog az öreg melegedni, ha zárva vannak a boltok ?
Vizual
...én úgy látom érik az a "forradalmi Helyzet!"...
szaboria1
Mekkora hazugság mert az önkormányzatok ugyan úgy a lakást belépésre kérték eddig is.
Aki Én
Nyugdíjam nem lesz, drága az otthon, nem is érdemes megöregedni. Ja, ez a megoldás, fiatal maradok...
eszegfu
@Aki Én: Hát, ha csak döntés kérdése.. tényleg maradj fiatal!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.